Közzétéve: 2024.09.16.
Nem volt kegyes az időjárás szombat délben, ugyanis szakadó esőben kellett Pallagon pályára lépnie három csapatunknak is. Mindhárom találkozó 12 órakor kezdődött, és bár azt hihettük, a felázott talaj problémát okoz majd, a mérkőző felek hamar eloszlatták a kételyeket, ugyanis nagy elánnal estek egymásnak.
A center pályán a Vasas volt az ellenfele U19-es csapatunknak, és fordulatos, jó iramú mérkőzésen az utolsó pillantban szerezte meg a három pontot Kerekes Zsombor csapata. Az előző két fordulóban ilyen körülmények között vesztek pontok, de ezúttal mellénk állt a szerencse.
Egy pályával arrébb az FTC vendégeskedett az U14-eseknél, és vitte el a három pontot. Az eredmény sima vendég sikert sejtet, de a hazai legények megtették, amit meg lehetett, ezen a napon ez ennyire volt elegendő.
Szintén a Ferencváros csapata volt a vendége U15-ös gárdánknak. A „vízifoci” végén a vendégek jöttek ki jobban, a lefújás előtti utolsó pillanatban szerezték meg az egyenlítő találatot.
Garamvölgyi Péter és U17-es csapata Szombathelyre látogatott és játszott egy jó meccset az Illés Akadémiával. Kellett a győzelem, mint egy falat kenyér, amit Bartha és Kóka góljai szállítottak is.
U16-os csapatunk Kisvárdára utazott és játszott egy erős 0-0-át, amivel ugyan őrzik vezető pozíciójukat (és lassan egy éve tartó veretlenségüket), de ezen a hétvégén nem lehettek maximálisan büszkék magukra.
Vasárnapra maradt a városi derbi, ugyanis a DEAC vendége volt U12-es és U13-as csapatunk. Gólokban nem volt hiány és a gyerekek fejlődését szolgáló találkozók voltak ezek.
U19 | DVSC – Vasas Kubala Akadémia 3-2 (1-1)
DVSC: Balogh T. M. – Asztalos, Kis Gy. (Lólé, 81.), Rácz (Grassi, 55.), Komlósi, Bodnár B. (Bernáth, 81.), Mona, Kohut, Perpék, Kristóf (Regenyei, 71.), Sain (Lovas, 55.). Vezetőedző: Kerekes Zsombor.
Gól: Komlósi (22.), Kohut (91.), Bernáth (93.)
Kerekes Zsombor: – Röviden fogalmazva, le a kalappal a fiatalok előtt! Az utolsó percig küzdve, szerintem megérdemelt győzelmet arattunk. Szülinapi ajándéknak jól esett! Hajrá Loki!
U17 | Illés Akadémia – DVSC 0-2
DVSC: Szalóki – Pelles (Sánta, 66.), Szakál, Krizsán (Pál I., 66.), Molnár B., Bartha (Máthé, 81.), Di Mundo Antonio, Nyikos, Tóth S. (Veres, 75.), Kóka (Kovács T., 81.), Csipak. Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Bartha (11.), Kóka (64.)
Garamvölgyi Péter: – A játékosok végig nagy akarattal, és koncentrációval játszottak a mérkőzésen, és mindenki beletette a saját részét a győzelembe. Ezek együtt megérdemelt győzelmet hoztak a csapatnak. Gratulálok az egész csapatnak és a szakmai stabnak!
U16 | Várda LA – DVSC 0-0 (0-0)
DVSC: Varga N. – Albert, Vincze T., Törő (Fórizs, 80.), Járomi, Varga Zs., Kis M., Kovács P. (Barna, 72.), Panimacsenko (Kállai, 46.), Serucza, Kis K. Vezetőedző: Joó Zsolt.
Joó Zsolt: – A Kisvárda vendégeként léptünk pályára, és úgy érzem, a mérkőzés nagy részében domináltuk a mérkőzést a szervezetten játszó hazai csapat ellen. A kapu előterében viszont sokszor pontatlanok voltunk, ami miatt nem tudtunk gólt szerezni, így meg kellett elégednünk az egy ponttal.
U15 | DVSC – FTC 1-1 (0-0)
DVSC: Bányai – Bartuska, Illés, Schwarcz (Vasas, 68.), Hermann, Sándor K. (File, 82.), Sápi, Vig T., Ruskó, Tömöri, Varga Z. Vezetőedző: Szűcs János.
Gól: Schwarcz (47.)
Szűcs János: – Nagyot küzdött a csapat, egy jó Fradi ellen szereztünk 1 pontot.
Bosszantó, hogy a hosszabbítás utolsó pillanatában tudott egyenlíteni az ellenfelünk.
U14 | DVSC – FTC 0-3 (0-1)
DVSC: Szerepi-Nagy – Papp (Joó, 70.), Szilágyi N., Kovács Á., Mester (Vatai, 70.), Kányássy (Czencz, 73.), Szabados Páris, Balogh T. A., Nagy B. (Filep, 65.), Cziránku, Habi (Csorba, 41.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Kolozsi Gergő: –
U12 | DEAC – DVSC 0-6
DVSC: Hajnal – Korbély, Pásztor-Dobi, Zsiga, Tisza, Szilágyi Á., Nagy Z., Tatár, Csalánosi (Szabó G., Kárándi, Vaszilkó, Szilágyi B., Orosz). Vezetőedző: Madar Csaba.
Gól: Tatár (14.), Orosz (23., 33., 77.), Szilágyi Á. (49.), Zsiga (50.)
Madar Csaba: – Jó ritmusú, és a fejlődés szempontjából nagyon hasznos találkozón vagyunk túl. Végig irányítottuk a találkozót, kezdeményező és kellően határozott volt mindenki.
U13 | DEAC – DVSC 0-3
DVSC: Mester D. – Molnár M., Szigeti, Takács L., Nagy Z., Lukács, Varga L., Kulcsár, Sörlei (Derecskei, Coulibaly, Vass, Ferenczi, Magyar, Török, Máté). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Kulcsár (51.), Takács L. (58.), Ferenczi (78.)
Tóth Ádám: – Hullámzó volt a játékunk, kevés jó teljesítményt láttunk ma a srácoktól. Nem vagyok elégedett a mai játékunkkal.