Kezdődik az NBIII-as bajnokság: Joó Zsolt a kis Loki új trénere

Mint ismert, a kis Loki eddigi edzője, Máté Péter Mezőkövesden, az NBII-es csapat irányítását vette át, így a stafétabot a tavalyi U19-es edző, Joó Zsolt kezébe került. Szombaton elrajtol a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, ahol a Pallagon készülő debreceni fiatalok az újonc hajdúnánásiakat fogadják. Interjúnkban a DVSC II új vezetőedzője, Joó Zsolt mesél a nyári alapozás tanulságairól, a felnőtt csapattal való taktikai kapocsról, a meglepetésemberek beépítéséről, és elárulja azt is, hogy a tabellás helyezés vagy a tehetségek feláramlása jelentené számára az igazi sikert a szezon végén.

  • Lezárult a nyári alapozás, milyen állapotban van a csapat? Sikerült-e ezalatt teljesen a saját képére formálnia a DVSC II játékát?
    Joó Zsolt: – Igen lezárult. Rövid felkészülésünk volt, de egy hosszú távú folyamatban gondolkozunk. Az a fontos, hogy a DVSC első csapatának szintjéhez közeltsünk, és hogy a későbiekben a felnőtt csapatban állják meg a helyüket a fiatal labdarúgóink.
  • Ha három szóval kellene jellemeznie a DVSC II jelenlegi formáját, mik lennének azok?
    Joó Zsolt: – Nincs forma. A fejlődés a cél, csak az számít, hogy a fiataljaink fejlődjenek, és a 16-19 éves játékosaink megtapasztalják a felnőtt labdarúgást (Ami a csapatunk 80%-át adja).
  • Mi az Ön védjegye? Máté Péter távozása után volt ideje dolgozni a srácokkal. Mennyire volt nehéz vagy éppen gördülékeny az átmenet Máté Péter időszaka után?
    Joó Zsolt: – Máté Péter kollegám és gyerekkori csapatársam nagyon jó munkát végzett. Amit én kepvislek, hogy nagyon intenzív játekot játsszunk labdával és labda nélkül is. Ez nyilvan nem egyszerű, de ebben kell fejlődnünk hétről hétre.
  • Előny vagy hátrány az akadémiai múlt? Ön az utánpótlásból jön, szinte minden fiatalt ismer. Ez megkönnyítette a nyári munkát, vagy nehezebb így meghúzni a szakmai határokat?
    Joó Zsolt: – A keret 95%-a volt játékosom, ami nyilvány előny, ismerem a játékosat, tudom mi az erényük és tudom miben vannak hiányoságaik. Viszont a felnőtt futball más, és nekem az a feladatom, hogy minél hamarabb alkalmazkodjanak hozzá.
  • Hogyan működik a kapocs a felnőttekkel? Az NB I-es csapat kispadjára nyáron Gert Remmel ült le. Mennyire sikerült a felkészülés alatt összehangolni a két stáb közös munkáját és a taktikai elveket?
    Joó Zsolt: – Gert nagyon pozítívan és nyitottan ált hozzánk. Csak elég annyit említenem, hogy részt vettünk már csapat és stáb metingeken, nagyszerű a kapcsolat az első és második csapat között, aminek nagyon örülök.
  • Hogyan fog kinézni a gyakorlatban az NB I-ből visszajátszók integrálása a szezon közben, sértheti-e ez a fiatalok játékperceit?
    Joó Zsolt: – Az összképet kell nézni és látni, hogy a felnőtt csapatunkban is nagyon sok fiatal a keret tagja. Amikor ők kevesebb játéklehetőséghez jutnak, természetes, hogy a második csapat segít ezt a minuszt kompenzálni, de a második csapat kiemelt tehetségei is pályán tudnak lenni. Ezt nyilván minden héten egyeztetni és jól szervezni kell.
  • Ki lesz a meglepetésember? Van olyan fiatal akadémista a keretben, aki a nyári alapozás alatt nyújtott teljesítményével végérvényesen bejátszotta magát az Ön kezdőcsapatába?
    Joó Zsolt: – Neveket nem szeretnék mondani, de úgy érzem, több olyan fiatalunk is van, akiben komoly potenciál van.
  • Mit tartana elégedettségre okot adó eredménynek a szezon végén: egy magabiztos tabellás helyezést, vagy inkább azt, ha 2-3 játékos fixen felkerülne az első csapathoz?
    Joó Zsolt: – Ez egyértelmű 2-3 fiatal kerüljön az első csapathoz.
  • Mivel lenne elégedett a hétvégi nyitányon (az újonc Hajdúnánás lesz az ellenfél Pallagon)?
    Joó Zsolt: – Bizakodva és kíváncsian várom a mérkőzést. Hajrá, Loki!

Támogatóink