Történelem

A DVSC 2009 évi sikere, a Bajnokok Ligája főtáblára, illetve egy évvel később az Európa-liga csoportkörbe jutás megteremtette az alapot arra, hogy Debrecenben – figyelembe véve a magyar kormány programját, törvény alkotási munkáját – komplex futballfejlesztési ernyőprogramot indítsanak el.

A program kifejezetten magában foglalta a helyi labdarúgás tömegbázisának szélesítését, az infrastruktúra fejlesztését, a közönségkapcsolatok újragondolását, az amatőr és tömegesítő labdarúgóprogramok indítását, a komplex rendszer informatikai és humán infrastruktúrájának fejlesztését, mindezeken keresztül, végső soron, az elit labdarúgás előrelépését. A program részét képezi a felsőoktatás oktatási és kutatási lehetőségeinek a futball fejlesztésének szolgálatába állítása, melyre Debrecenben jó lehetőség kínálkozott. A Debreceni Egyetem stratégiai partnerként jelent meg a program megvalósításában, melyhez területéből biztosított helyet az akadémia infrastrukturális beruházásának.

A Debreceni Labdarúgó Akadémia Nonprofit Kft. (DLA) 2010-ben jött létre. Három tulajdonosa van: DVSC Futballszervező Zrt., Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem.

A közel kétezer négyzetméter alapterületű létesítmény alapkövét 2012. március közepén rakták le, majd bő egy évvel később, 2013. április 27-én ünnepélyes keretek között adták át. A beruházás összköltsége 1,4 milliárd forint volt, melyből a város 300, a DVSC Futballszervező Zrt. 150 millió forintot vállalt, a fennmaradó összeget pedig a társasági adó felajánlásokból fedezték.

2019. március 29-én adták át a fedett műfüves pályát, amely lehetővé teszi, hogy a csapatok télen is megfelelően tudjak készülni.

A debreceni labdarúgás bázisának további szélesítését szolgálja a DLA és a DVSC Futball Szervező ZRT. által elindított alközponti program, mely keretében kisebb, lehetőség szerint határ menti városokkal, településekkel az utánpótlás képzés fejlesztésére irányuló, jogi keretek közé foglalt együttműködést alakítanak ki. Ilyen, a magas szintű tehetséggondozást segítő szorosabb együttműködés jött létre Hajdúszoboszló, Hajdúnánás, Nyíradony, Tarpa község és Csenger város labdarúgó sportszervezeteivel, illetve Tiszaújváros és Szarvas csapataival. A közös munka súlyát jelzi, hogy a megállapodásokat Debrecen város és az alközponti települések polgármesterei is minden esetben aláírásukkal szentesítették.

A Debreceni Labdarúgó Akadémiának arra kell törekednie, hogy régiójának futballközpontja legyen, minél nagyobb merítési bázissal rendelkezzen, a határon túli magyar gyerekeket is betervezve.

 A Debreceni Labdarúgó Akadémia feladata, célja:

A labdarúgó sport, azon belül az utánpótlás képzés a Magyar Labdarúgó Szövetség fejlesztési stratégiájába illeszkedő megvalósítása, szakmai vezető szerep betöltése Debrecen városán túl az északkelet-magyarországi régióban, továbbá alközponti rendszerén keresztül a határokon túli magyar területek bekapcsolása a komplex képzési és fejlesztési programjába, és ezáltal olyan fiatal labdarúgók képzése, és nevelése, akik felnőtt korban magas szinten képesek űzni a labdarúgást.

Miért kell jó labdarúgókat nevelnünk?

  • Mert szeretnénk a magyar labdarúgás számára minél több válogatott labdarúgót nevelni, hogy jó teljesítményükkel öregbítsék Magyarország hírnevét.
  • Mert szeretnénk, hogy a felnőtt csapatunkban minél több sajátnevelésű játékos szerepeljen
  • Mert a felnevelt labdarúgók egy részét kölcsön tudjuk adni, hogy később megerősödve visszakerülhessenek a nagycsapatunkhoz.
  • Mert azok a labdarúgók, akik nem tudnak az első csapat szintjén teljesíteni, máshová igazolva erősíthetik a régióban szereplő csapatokat.
  • Mert a felnevelt kiemelkedő képességű labdarúgók későbbi külföldre adásával anyagilag is erősödhet a klubunk.
  • A célok érdekében sok és szerteágazó feladatsort kell elvégezni, és folyamatban működtetni.

INFRASTRUKTÚRA

Edzőközpont Debrecen-Pallagon, a Debreceni Egyetem által biztosított 017/7 hrsz 13 ha méretű területen

  • 8 db 105X68 m méretű füves pálya
  • 1 db 105X68 m méretű műfüves pálya
  • 4 db 30X40 m játékterű műfüves pálya
  • 1 db 40X68 m méretű műfüves technikai tesztpálya
  • 1 db 70X60m fedett műfüves pálya
  • 100 férőhelyes parkoló
  • kétszintes öltözőépület és klubház kialakítása
  • 12 öltöző (22 m2/öltöző) + zuhanyzók
  • 1 öltöző (50 m2) + kiszolgáló helyiségek
  • adminisztrációs helyiségek (2 iroda + titkárság), büfé
  • várótér szülők részére
  • épületgépészeti és karbantartó helyiségek
  • előadóterem
  • kondicionáló terem, terasz
  • edzői öltözők (2 db)
  • edzői és technikai vezetői irodák (3 db)

Támogatóink