Hajdúnánáson szerepeltek a legkisebbek

Június 03-04. között, azaz szombaton és vasárnap az alsó szekció csapatai a XVI. CBA Príma Gyermek Labdarúgó Tornán vettek részt Hajdúnánáson, Horváth Imre meghívására!

Szombaton az U10-es gyerekeink 2 csapattal az U11-es korosztályban versenyeztek, az U8-as és az U7-es csapatunk az U8-as tornán vett részt. Vasárnap az U7-es tornán 2 korosztályos csapatunk és egy U6-os csapatunk mérettetett meg.

Rácsai Lajos U8-as vezetőedző: Kissé zord körülmények közé érkeztünk Hajdúnánásra szombaton, ahol számos külső tényezővel harcoltak meg a srácok a nap folyamán. Kicsit álmosan kezdtük a tornát, és kényelmesen fociztunk, aminek meg is lett az eredménye. Miután sikerült felpörögni a fiúknak, szépen és eredményesen játszottunk, azonban gyakran hoztunk rossz döntéseket, illetve reagáltunk lassan az adódó lehetőségekre. Úgy gondolom, ettől függetlenül tanulságos mérkőzéseket sikerült játszani, a gyerekek hasznos tapasztalatokkal zárták a kupát. Remélhetőleg az idei utolsó megmérettetésen az első pillanattól teljes koncentráció lesz jellemző az egész csapatra. Hajrá, DVSC!

Ignáth Sándor U10-es vezetőedző:Az év utolsó tornája számunkra Hajdúnánáson volt, ahol két csapattal is tudtunk indulni. Szerencsére, így minden játékosunk számára kellő mennyiségű és minőségi játékidőt tudtunk biztosítani.
Mind a két csapatunk nagyszerű játékkal, magabiztosan mutatta meg mind azt a sok dolgot, amit egész évben az edzéseken tanultak meg. Nem volt számukra az sem visszatartó erő, hogy egy évvel idősebbek ellen játszottak. Ráadásként az is elmondható, hogy a “Piros” csapatunk kapott gól nélkül zárta a tornát. A jó szervezésnek köszönhetően kevés pihenővel, sok játékperc jutott a gyerekeknek, ráadásul tudtunk játszani nagyon színvonalas mérkőzéseket magyar és román csapatokkal is.

Oláh János U6-U7 vezetőedző:Először is szeretném megköszönni Horváth Imrének és a Nánási Focisuli Sport Egyesületnek ezt két remek napot, jó szervezéssel a gyerekek boldogságát végig szem előtt tartva rendezték meg a tornát! Mindkét napon szerepeltünk a legkisebbekkel, szombaton az U7-es csapatunk az U8-asokkal versenyeztek 4+1-es létszámban, számunkra ez nem volt újdonság.
Minden mérkőzésen igyekeztek a gyerekek a tudásuk legjavát megmutatni, végig bátran jászottak, teljes mértékben elégedettek voltunk velük. Vasárnap már az U7-es gyerekeink a saját korosztályukban versenyeztek 2 csapattal, hogy megfelelő játékidőt tudjunk számukra biztosítani.
A gyerekek hamarabb fáradtak, kellett a folyadékpótlás a nagy meleg és a tűző nap miatt.
A nap fénypontján piros csapatunk a döntőben a DVTK csapatával találkozott. Mindig jó olyan csapatok ellen játszani, akiknek hasonló a gondolkodásmódjuk az utánpótlás labdarúgásról!
Intenzív, nagy iramú és kimagaslóan sportszerű mérkőzést játszottunk velük, tele szebbnél szebb megoldásokkal mindkét oldalon! Remek mérkőzés volt! A fehér csapatunk is többnyire szépen focizott, voltak kiemelkedő megmozdulások, cselek és gólok! Ebben a korosztályban indultak a kicsi kincseink, az U6-os gyerekek egy évvel fiatalabbként!
Meg kell mondjam, a kicsik szenzációsan fociztak és helytálltak, bátrak, csibészek, vagányak, odaadóak, szenvedélyesek… amilyennek egy DVSC labdarúgónak lennie kell!
Élmény volt nézni a játékukat, és szerényen fogadták az ellenfelek edzőinek a gratulációit!

Támogatóink