Díjazták a DLA legjobbjait

Bár az U19-es csapatnak még 3 mérkőzése hátravan (szerdán például az FTC otthonában lépnek pályára Szalánczi Tamás tanítványai), a többi korosztályos együttes számára véget ért az idény a DLA-n. Minden gárda helytállt, az U14-esek bajnokok lettek, az U15-ösök, az U13-asok és az U12-esek pedig bronzérmet szereztek, ennek szellemében joggal hullott díjeső Pallagon.

A Debreceni Sportélet elismeréseit többek között Szabó Péter, a DVSC Zrt. Igazgatótanácsának elnöke, Tőzsér Dániel sportigazgató, Herczeg András, a DLA szakmai igazgatója, Bódi Ádám, a Loki jelenlegi, valamint Bernáth Csaba, a klub volt játékosa adta át a megszavazott kiválóságoknak kedden délután.

Minden korosztály legjobbjait díjazták, emellett megválasztották az idény legjobban teljesítő kapusát, Engedi Márkot, valamint az idény edzőjét, az U14-es bajnokcsapat trénerét, Kolozsi Gergőt is, aki a Garamvölgyi Lajos Vándordíjat vehette át az egykori kitűnő mester fiától, Garamvölgyi Pétertől.

A szezon legjobb játékosai:

U6: Pelles Zétény
U7: Lisztes Marcell
U8: Sörlei Regő
U9: Nagy Zsombor
U10: Czencz Milán
U11: Hermann Dávid
U12: Varga Zsolt
U13: Krizsán Zoárd
U14: Komlósi András
U15: Kohut Máté
U16: Horváth Zalán
U17: Hegedűs Tamás
U19: Balla Mátyás

A szezon legjobb kapusa: Engedi Márk

Garamvölgyi Lajos Vándordíj: Kolozsi Gergő

Fotók: Kovács Péter

Támogatóink