DVSC-DVTK: barátságos rangadó a Hódosban

Nagy várakozással tekintettek U7-es palántáink a vasárnapi megmérettetésre, hiszen két nagyon fontos esemény is várt a kicsikre aznap.

Délben egy négyes torna keretein belül kellett megküzdeniük a DSI, a HTE és a DVTK csapataival, ami jó főpróbának bizonyult, majd az ebédet követően következhetett az esti attrakció.

Komoly szervezés előzte meg a január 28-án megrendezett Kowalsky meg a Vega és a DVSC Legendák Jótékonysági Gála elnevezésű rendezvényt, amelyen pályára lépett a két címadó gárdán kívül a DVSC U7-es és U12-es csapata, a DVSC és a DVTK ultráiból összeállított csapatok, valamint a Debrecen Stars névre keresztelt helyi hírességekből álló alakulat. Végig jó hangulat és remek játék szórakoztatta a közel teltházat megtöltő nézősereget. Kuriózum volt minden összecsapás, számunkra mégis az U7-esek rangadója, illetve az U12-es csapatunk Debrecen Stars elleni mérkőzése jelentette a fő attrakciót. A két szurkolótábor hathatós közreműködése mellett élményszámba ment a gyerekek lelkes focija.

Köszönjük a DVTK-nak, hogy elfogadták a meghívást!

Oláh János U7-es vezetőedző: – Még 2023 decemberében értesültünk arról, hogy a Kowalsky meg a Vega és a DVSC Legendák Jótékonysági Gála 2024. január 28-án kerül megrendezésre. Számunkra a rendezvény egyik legjobban várt része a DVSC-DVTK U7-es rangadó volt, mivel a gála főszervezői – Bernáth Csaba DVSC-legenda és Dobrán Csaba a DVSC Ultras képviselője – jó ötletnek tartották ezt a mérkőzést elsősorban azért is, mert a DVTK Ultras csapata is pályára lép a rendezvényen!

A DVTK U7-es korosztályának edzője, Varsányi Zsolt rögtön elfogadta a meghívásunkat az eseményre, amely előtt egy 8 csapatos mini tornát szerveztünk, és kineveztük a torna döntőjének a gálán tartandó mérkőzésünket.
A gyerekek izgatottan várták a pályára lépést, amely előtt az Ultrák szektorából szurkoltak a DVSC Legendáinak!
Elérkezett a várva várt mérkőzés, amelyen a két csapat ultrái derekasan kitettek magukért és pazar buzdítással lelkesítették csapatuk legifjabb palántáit.

A gyerekek hatalmas odaadással és elhivatottsággal vetették bele magukat a küzdelembe, bizonyították mindkét csapat tagjai, hogy méltán viselik a mellkasukon szeretett klubjuk címerét!
A srácok szomorúak voltak a lefújáskor, hiszen szívesen játszottak volna még.
Természetesen eredményt nem számoltunk, hiszen minden gyermek győztes volt. Aki pályára lépett, ilyen „milliőben” művelhette kedvenc sportágát, a focit!
A mérkőzés végén az egész csarnok ünnepelte a gyerekeket hovatartozástól függetlenül!

Volt néhány könnyes szempár is a lelátókon… nem kell mondanom, hogy a kimondhatatlanul büszke szülők szemei voltak azok! Természetesen a szülők mellett az edzők és az egyesületek vezetői is büszkék voltak a tanítványokra. Varsányi Zsolt kollégámmal olyan élményt szerettünk volna biztosítani a játokosok számára, amilyenben még nem volt részük, és remélhetőleg nagyon sokáig boldogan fognak gondolni rá, meghatározó lesz az életükben!

Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, a szurkolótáboroknak a kitartó buzdítást!

Köszönjük, Ultras Debrecen!
Köszönjük, Ultras DVTK!
Hajrá, utánpótlás foci!

Egy jótékonysági mérkőzés margójára

Varsányi Zsolt DVTK U7-es vezetőedző: – Egy mérkőzésnek indult és egy életre szóló élmény lett belőle…
Mindig szeretünk Debrecenbe menni. Nemcsak azért mert legendás a két klub szurkolói barátsága, hanem legfőképpen azért mert Oláh János kollégámmal hasonlóan gondolkodunk a gyerekekről, a labdarúgásról. Már a jótékonysági gálamérkőzés előtti torna is szuper volt, hiszen a gyerekek a szépszámú szülői nézősereg előtt remek mérkőzéseket játszottak. És akkor még nem is tudtuk, hogy mi vár ránk! A Hódos sportcsarnok már az érkezésünk pillanatában a két klub ultráinak a szurkolásától volt hangos. A gyerekek csak ámultak, bámultak! Az első élmény az ultrákkal való közös szurkolás volt a lelátón. És ezt még lehetett fokozni. A két klub U7-es korosztálya, a stadionokban megszokott hangorkán közepette játszotta le mérkőzését, majd a szurkolótáborok hangosan megünnepelték saját csapataikat, a nyakakba került a jól megérdemelt emlékérem és fényképek sokasága készült a gyerekekről! A hosszúra nyúlt nap végén fáradtan de megannyi élménnyel a lelkünkben utaztunk haza Miskolcra!
Köszönjük, Debrecen, köszönjük, János!

Egy rövidke videó a gáláról:

Támogatóink