Dobogón telel a DVSC U15

MLSZ Országos U16 Kiemelt csoport 11. forduló

U16-osaink az MTK otthonában léptek pályára. A budapesti együttes a legutóbbi három bajnokiját megnyerte, s ezúttal a mieinket is legyőzte.

MTK Budapest-DVSC 3-0

DVSC: Nagy – Hornyák, Mindák, Török (Zsolczai a félidőben), Varga, Forgó (Ludmány a félidőben), Szakács, Szuháj (Sinyi 76.), Szmáhin, Butor (Balogh M. a félidőben), Kiss H.
Vezetőedző: Szalánczi Tamás

Szalánczi Tamás: – Arra készültünk, hogy többet fogjuk birtokolni a labdát, de az MTK ránk erőltette az akaratát. Voltak olyan periódusok a mérkőzésen, amikor jó helyeken szereztünk labdát, de a támadásokba bele-belehibáztunk. Elkerülhető gólokat kaptunk, ami viszont pozitívum, hogy voltak jó egyéni teljesítmények. Sajnos a mai nap nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna.



MLSZ Országos U15 Kiemelt csoport 5. forduló (elhalasztott)

A DVSC 2007-es növendékei az előző szezonban bajnoki címet ünnepelhettek, most féltávnál legalább a harmadik helyről várhatják a január végi folytatást Garamvölgyi Péter tanítványai (az FTC még beérheti a mieinket a második helyen).

U15-öseink szintén az MTK ellen játszottak szombaton idegenben. A találkozón nem volt hiány izgalmakból. A vezetést a hazaiak szerezték meg még az első félidőben, s egészen a 70. percig náluk volt az előny. Ekkor azonban Mona Árpád révén egyenlítettünk, majd 5 perccel a lefújás előtt Balogh Máté szerzett győztes gólt.

MTK Budapest-DVSC 1-2 (1-0)

DVSC: Lipóczi (Sávolt 41.) – Árva (Lénárt 72.), Komlósi, Rácz, Szabó M. (Kristóf 61.), Bodnár, Egri (Pistritu 77.), Patai (Grassi 61.), Perpék, Mona, Balogh M.
Vezetőedző: Garamvölgyi Péter
Gólszerzők: Mona (70.), Balogh M. (75.)

Garamvölgyi Péter: – Két jól felkészült csapat mérkőzött meg egymással, ennek eredményeként egy színvonalas utánpótlásmeccset tudtunk játszani, amely remekül szolgálta a játékosok fejlődését egyéni és csapatszinten. A fiúk végig hittek magukban és hűek maradtak a saját játékunkhoz. A végén a szerencse is mellénk állt, hiszen az ellenfélnek voltak lehetőségei, de az akarat és hit sikerrel is párosult. Gratulálok minden játékosomnak!



MLSZ Országos U14 Kiemelt csoport 14. forduló

U14-es csapatunk a Puskás Akadémiát fogadta szombat délután. Az első félidőben nem esett gól, szemben a másodikkal, amikor is a 66. percben a felcsútiak vették be Csontos Milán kapuját. Ezután kezdeményezőbben léptek fel a mieink, és sorra vezették a támadásokat. Azonban a hosszabbításban egy ellentámadást követően végül a vendégek biztosították be a győzelmüket.

DVSC-Puskás Akadémia 0-2 (0-0)

DVSC: Csontos – Kiss B., Nagy Z., Rónai (Bíró 71.), Kovács T., Di Mundo (Varga 59.), Kóka, Sánta, Asztalos, Tóth, Pelles
Vezetőedző: Kolozsi Gergő

Kolozsi Gergő: – Végig egy kiegyenlített mérkőzés volt a mai, két jó csapat találkozott. A játékosaimat nem tudom elmarasztalni, a játékkal a meccs nagy részében elégedett voltam. Tipikusan olyan mérkőzés volt, melyen amelyik csapat előbb betalál, az nagy valószínűséggel győz. Összességében egy iksz talán reálisabb eredmény lett volna, de gratulálok a Puskás Akadémiának.



MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 13. forduló

Rengeteg helyzetet hozott U13-as együttesünk Sajóvölgye FSE elleni hazai mérkőzése. A vezetést Kiss Máté szerezte meg a mieinknek a 12. percben, majd Serucza Márk duplázta meg az előnyt. Az összecsapás második felében Urbán Roland és Sándor Kristóf is duplázott, így 6-0-s győzelmet arattak növendékeink.

DVSC-Sajóvölgye FSE 6-0

DVSC: Balogh – Szakál, Kiss M., Pápai, Sápi, Sándor, Barna, Urbán, Serucza
Cserék: Mészáros, Kelemen, Tóth M., Bartuska,
Asszisztens edző: Tóth Ádám



MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 13. forduló

2010-es korosztályunk is a Sajóvölgyét fogadta. A Madar-csapat magabiztos, háromgólos győzelmet aratott putnoki csapat fölött.

DVSC-Sajóvölgye FSE 3-0

DVSC: Rizán – Grega, Császár, Illés, Szálkai,, Szabó K., Mezősi, Zékány, File
Cserék: Téglási, Schwartz, Kis V., Kiss M.
Vezetőedző: Madár Csaba
Gólszerzők: File (30., 40.), Kis V. (33.)


Támogatóink