A Loki-szurkolók nagy örömére júniusban a DVSC hároméves szerződést kötött a mára már több, mint 200 NB I-es mérkőzést maga mögött tudó Bódi Ádámmal.
Amióta visszatért a cívisvárosba a Debrecenben nevelkedett labdarúgó, egyik vezére lett a csapatnak, és remek rúgótechnikájára az egész országban felfigyeltek. A középpályásunkkal készült interjúból többek között kiderül, mi a titka a pontrúgásainak, melyik volt az eddigi legemlékezetesebb élvonalbeli összecsapása, számít-e még a válogatott meghívóra, és hogyan tölti a második közös karácsonyát feleségével és kislányával.
– Mielőtt a nyáron aláírtál Debrecenbe, a Mol Vidi kölcsönjátékosaként egy évet már eltöltöttél nálunk. Milyen érzés volt, amikor eldőlt, ismét a Lokiban folytatod pályafutásod?
– Amikor biztossá vált, hogy elhagyom Székesfehérvárt, egyértelmű volt, külföldi klubok nem jöhetnek szóba, hisz nem játszottam eleget a tavaszi szezonban. Több magyarországi klubbal is kapcsolatba léptünk a menedzseremmel, de egyértelműen az volt a célom, hogy Debrecenbe kerüljek vissza. Ebben a városban nőttem fel, imádom a környezetet, ide köt minden. Hála istennek sikerült a Lokiba szerződnöm, és mondhatom, a teljesítményemet nézve jól zártam az idei esztendőt.
– Mindenki tudja rólad, hogy remek rúgótechnikával rendelkezel (ebben a szezonban az MTK-nak, a Honvédnak és a Haladásnak szabadrúgásból, a Paksnak szögletből talált be – HB.). Az évek során bizonyára tökélyre fejlesztetted a számodra legmegfelelőbb rúgásmódot, mi a titok?
– A rengeteg gyakorlás. Eleinte nem így lőttem a szabadrúgásokat, nem csapódott úgy a labda, mint mostanában. Nagyon fontos, hogy fejben is meglegyen a mozdulat. Koncentrálni kell a labdára, a lábtartásra, és hogy abban az adott pillanatban hogyan találom el. Amikor eldöntöm, a kapu mely oldalát fogom megcélozni, már csak a sorfalon kell átlőni, ami nagyrészt nem szokott gondot okozni, ritkán akad el benne a labda. Éreztem, hogy ez a rúgásmód beválhat és jó lehet a kapusok ellen. De nemcsak a szabadrúgásoknál, hanem bármely pontrúgásnál. Megtanultam úgy eltalálni a labdát, hogy élesen vágódjon oda, ahová kell. Ezáltal alakult ki az én stílusom, amelyet végre megtaláltam a hosszú évek alatt.
– A szezon során több alkalommal is csapatkapitányként szerepeltél az együttesben. A társaid másként viszonyultak hozzád ezeken a találkozókon?
– Nagy megtiszteltetés, hogy Tőzsér Dani és Mészáros Norbi hiányában rám esett a választás, és én lehetek a csapat kapitánya. Egyáltalán nem érzem azt, hogy emiatt másként viszonyulnának hozzám a többiek. Szerencsére jó a viszonyom mindenkivel, remek a társaság. Megmondom őszintén, éreztem egyfajta nyomást, hogy nekem kell átvenni azt a szerepet, amit Dani tölt be a pályán, de szerencsére, amikor csapatkapitányként vezettem az együttest, sikeresek voltunk és sok pontot szereztünk. Nyilván örülök, ha Tőzsér Dani is ott van a pályán, hisz továbbra is ő az első számú vezér, és nagyon fontos láncszeme a gárdának. Bennem nincs meg az a külföldi tapasztalat és rutin, ami benne igen. Olyan labdarúgó, aki világot látott. A debreceni labdarúgásnak szüksége van Tőzsér Dánielre.
– A novemberi, Mezőkövesd elleni találkozó jubileumi volt a számodra, ugyanis ez volt a 200. NB I-es meccsed. Ezek közül melyik volt a legemlékezetesebb a számodra?
– A 2011-2012-es szezonban a Ferencvárost fogadtuk az Oláh Gábor utcai stadionban, ahol az én szabadrúgásgólommal tartottuk itthon a három pontot. Nagyszerű élmény volt, csakúgy, mint amikor a Groupama Arénában léptünk pályára, szintén a zöld-fehérek ellen. A hajrában egy szöglettel felérő oldalszabadrúgásom bevágódott Dibusznak a hosszúba, hasonlóan, mint a pályafutásom eddigi legszebb és legnagyobb gólja, amelyet a Paksnak lőttem nemrég. Ráadásul mind a két találat három pontot ért, már csak ezért is emlékezetesek a számomra.
– Három évvel ezelőtt Feröer-szigetek ellen debütáltál a magyar válogatottban. Most ismét stabil kezdőjátékos vagy klubodban, jó formában futballozol, gólokat lősz. Látsz esélyt arra, hogy újból magadra húzhasd a nemzeti csapat mezét?
– Azt gondolom, ha minimum így játszom, ahogy tettem eddig a szezonban, mindenképp van rá esély. Szeretnék még több gólt szerezni, gólpasszt kiosztani. Ha sikerül, úgy érzem, jöhet a válogatott meghívó. Igaz, azt vettem észre, egy kelet-magyarországi csapatban futballozó játékosnak sokkal jobb teljesítményt kell nyújtani a címeres mezért, mint egy fővárosi együttesben játszó labdarúgónak. De ez is arra ösztönöz, hogy még inkább kiadjam magamból azt a pluszt, amely elegendő lehet a beválogatásomhoz.
– Véleményed szerint mire lehet képes a DVSC tavasszal?
– Mindenképp egy nemzetközi kupában való indulást érő helyen szeretnénk végezni. Tavaly jó lett volna megnyerni a Magyar Kupát, de volt a Puskás Akadémia elleni idegenbeli meccsünk, amelyet elrontottunk. Hiába nyertünk itthon, sajnos kevés volt, mert a párharc első felvonásán annyi gólt kaptunk, amit hazai környezetben már nem tudtunk ledolgozni. Idén természetesen ismét megpróbáljuk elhódítani a kupát. Persze jó lenne odaérni a dobogó valamely fokára is. Elég szoros a tabella, bármi lehet. Az eddig lejátszott meccseink alapján azt kell mondjam, nem igazán focizott le bennünket egyik ellenfél sem. A Ferencváros és a Videoton talán annyival erősebb, hogy nem játszanak hektikusan hosszú távon. Profin lehoznak egy-egy meccset, akár egy góllal is. Mi sajnos olyan csapatoktól is kikaptunk, amelyek ellen sem mi, sem pedig a szurkolóink nem ezt várták. Érdekes, mert a nagyobb együttesektől pedig csak rajtunk múlt, hogy nem hoztuk el a három pontot. Ez hiányzik még belőlünk. Ha ezt sikerülne valahogy kiküszöbölni, akár huzamosabb ideig is ott tudnánk lenni a dobogón. Tavaly kevéssel csúsztunk le a bronzéremről, viszont bízom benne, hogy idén ott leszünk az első háromban.
– Tavaly augusztusban megszületett a kislányod, Natasa. Hogyan zajlik majd a második közös karácsonyotok?
– Egyértelműen családi körben töltöm az ünnepeket. A feleségemmel és a kislányommal elmegyünk egy wellnesshétvégére, melyet nagyon kíváncsian várok, hisz ez lesz az első alkalom, amit a rokonoktól kimozdulva töltünk. Natasa imád fürdeni, remélem, a nagyobb medencékkel is hamar megbarátkozik. Messzebbre nem akartunk elutazni, hisz egyrészt a nagyszülőktől sem szeretnénk elvinni a kis unokájukat, másrészt pedig, amíg ilyen picike, nem ülünk vele repülőre. Hamar kezdődik majd a téli felkészülés, de ez az idő bőven elég lesz arra, hogy kipihenjem magam, és újult erővel kezdődjön a munka januárban.
