Változatos szombat

A hétvégén négy korosztályunk lépett pályára, a négy mérkőzésen pedig három különböző eredmény született.

MLSZ Országos U19 „B” Csoport 3. forduló

A DVSC U19 már pénteken útra kelt Zalaegerszegre, hiszen szombaton délelőtt 10-től a ZTE ellen várt bajnoki mérkőzés a fiúkra, amely 1-1-es végeredményt hozott. A hazaiak az előző fordulóban 0-0-s döntetlent játszottak a Kecskeméttel, míg a mieink 2-1-re kikaptak a Nyíregyházától. A szombati találkozó első gólját az NB III-as kerettag Talpalló Norbert szerezte a 36. percben, a félidőben így Sándor Csaba tanítványainál volt az előny. A második félidő közepén aztán érkezett egyenlítő gól, amelyre már egyik fél sem tudott válaszolni.

ZTE FC-DVSC 1-1 (0-1)
DVSC: Ecsegi – Tóth, Nagy, Pinte, Füzfői (Gomes Schneider 82.) – Zahuczky, Györgye – Sustyák (Pelles 82.), Székelyhidi (Karmacsi 64.), Jánovszki (Kovács M. E. 57.) – Talpalló
Vezetőedző: Sándor Csaba
Gólszerző: Talpalló (36.)


MLSZ Országos U17 „A” Csoport 3. forduló

U17-eseink a Ferencváros otthonában játszottak rangadót szombat déltől, amelyet a zöld-fehérek nyertek 2-1-re. Az első félidő magas színvonalú játékot hozott mindkét csapat részéről, mindkét oldalon akadtak lehetőségek. A vezetést egy gyors kontrából a Fradi szerezte meg a negyed óra elteltével, de alig három perc múlva Cibla Flórián szögletét Batai Tamás váltotta gólra, ezzel egyenlítettek a mieink. Batai ebben a szezonban – minden versenysorozatot figyelembe véve – 18 meccsen már 12 gólnál jár. A második félidőt a debreceni fiatalok kezdték jobban, de idővel felülkerekedtek a hazaiak, s a hajrában, a 81. percben eldöntötték a mérkőzést.

Ferencvárosi TC-DVSC 2-1 (1-1)

DVSC: Erdélyi – Török, Vaskó, Kosztyák, Horváth-Gaudi, Karakas (Doktor 64.), Takács, Batai, Horváth (Bökönyi 88.), Cibla, Szabó
Vezetőedző: Joó Zsolt
Gólszerző: Batai (19.)

Joó Zsolt: – Nagyon jó színvonalú mérkőzést játszottunk a kiváló erőkből álló Ferencvárossal, amely főleg a második játékrészben látottak alapján megérdemelten győzött végül. Az első félidőben magas játékminőséget képviseltünk, de még a második félidőt is jól kezdtük, utána azonban a Fradi ránk erőltette az akaratát. Tanulnunk kell mindebből, úgy gondolom, hogy ez a meccs nagyban szolgálta a gyerekek fejlődését. Nem keseredünk el, az a célunk, hogy mindig a legjobb teljesítményt nyújtsuk, a mai meccsnek sajnos volt egy olyan időszaka, amikor ez nem sikerült.



MLSZ Országos U14 Kiemelt csoport 15. forduló

Szombaton délután egy 2-2-es döntetlennel U14-es korosztályunk számára is megkezdődött a 2022-es év. A tavaszi szezon első összecsapását a borsodi megyeszékhelyen, a DVTK ellen vívta a Kolozsi-csapat. A 10. percben a hazaiak szerezték meg a vezetést, de Tóth Sándor találatával nem sokkal később egyenlítettek a mieink. A Diósgyőr még a a szünet előtt újra betalált, így 2-1-gyel vonultak szünetre a felek. A folytatásban érett az újabb fordulat, növendékeink rendre dolgozták ki a helyzeteket, az 58. percben Bartha Attila révén másodjára is egyenlített csapatunk, de a győzelmet jelentő gólt már nem sikerült megyszerzni.

DVTK-DVSC 2-2 (2-1)

DVSC: Csontos – Krizsán, Nagy Z. (Bécsi 78.), Sánta, Bartha, Kovács T. (Bíró 53.), Nyikos (Kiss 66.), Pelles, Tóth N. (Di Mundo a félidőben), Tóth S., Kiss B.
Vezetőedző: Kolozsi Gergő
Gólszerzők: Tóth Sándor (19.), Bartha Attila (58.)

Kolozsi Gergő: – Fordulatos, jó meccs volt a mai. Bár nem az eredmény az elsődleges, de ilyen téren van bennem hiányérzet, mert jóval több helyzetet dolgoztunk ki, mint az ellenfél. Összességében sok olyan dolgot láttunk vissza, amelyeket a hétköznapokon gyakorolunk. A második félidőben kifejezetten jól működött a presszingünk, akárcsak az átmeneteink. A csapat mentalitása példaértékű volt az egész találkozón.



MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 14. forduló

Madar Csaba által irányított együttesünk ugyancsak első bajnokiát játszotta az idén a DVTK ellen. U12-eseink 4-2-re nyertek idegenben. A mérkőzés első két gólját egyaránt Sándor Kristóf szerezte, őt követték Szabó Krisztián és Grega Dávid találatai. A hazaiak kétszer ugyan tudtak válaszolni a négy sorozatban esett debreceni gólra, de a győzelemhez nem férhetett kétség.

DVTK-DVSC 2-4

DVSC: Rizán – File, Illés, Kis V., Mezősi, Hermann, Sápi, Sándor, Tóth M.
Cserék: Grega, Szabó K., Kovács Zs., Zékány


Támogatóink