Újabb hétvége, újabb megmérettetések

U7-es focistapalántáink Hajdúnánásra és Szászberekre utaztak a hétvégén.

A legkisebbek szombati napjáról Oláh János edző számolt be honlapunknak.

Szombaton ismét ketté vált az U7-es korsztály. A csapat egyik fele Hajdúnánáson az NFSE Mini Tornán, a másik fele a szászbereki  I. Czirnák László Emléktornán vett részt. A reggel izgalmasra sikeredett, mivel sajnos minket is elértek a betegségek, de némi átcsoportosítással sikerült megoldani a helyzetet.

Hajdúnánáson nyolccsapatos torna várta a srácokat, a helyi sportcsarnok kitűnő pályáján, elsősorban a környékbeli csapatok ellenében. A gyerekek remekül helytálltak, szép gólokat szerezve fociztak, és remekül érezték magukat a nagyon jól szervezett eseményen.

A másik csapat a hirtelen jött lemondások miatt egy ötcsapatos, körmérkőzéses, de igen rangos és magas színvonalú kupán szerepelt. Külön ki kell emelni a torna kimagasló szervezését, a játékvezetők hiba nélküli tevékenységét, minden csapat szurkolójának a sportszerű magatartását. Élmény volt a szászbereki „kirándulás”. A gyerekeink minden mérkőzésen nagyon elszántan játszottak, kezdeményezőek és célratörőek voltak, s a torna végén el is nyerték a jutalmukat.

Élmény nézni, ahogy hetről hétre fejlődnek a gyerekek. Gratulálunk a srácoknak, így tovább! Köszönjük Horváth Imrének – a Nánasi Focisulinak – és Gönczöl Ferencnek a meghívást!

Támogatóink