ÚJABB HÁROM TEHETSÉGGEL KÖTÖTT PROFI SZERZŐDÉST A DVSC

Klubunk profi szerződést kötött három, a DVSC Labdarúgó Akadémián nevelkedett, nevelkedő ifjú labdarúgóval. Fábián Bence, Takács Bence és Tercza Gergő tehetséges, szépreményű játékosok, akik így lehetőséget kapnak arra, hogy befussák azt a pályafutást, amire képességeik és szorgalmuk feljogosítja őket. Mindezt kedden sajtótájékoztatón jelentette Makray Balázs, DVSC Labdarúgó Akadémia ügyvezetője, valamint Herczeg András, az akadémia szakmai vezetője.

Fábián Bence 2004-es születésű bal oldali védő. Az elmúlt 7 évben a DVSC Labdarúgó Akadémia játékosa, korábbi klubja a DSI volt. Az elmúlt két évben a DVSC II. színeiben az NB III-as bajnokságban szerepelt. Többször is meghívást kapott korosztályos válogatottakba, a nyári felkészülés alatt a felnőtt kerettel edzett.

Takács Bence 2005-ös születésű játékos, 5 éves kora óta a Loki kötelékébe tartozik, ízig-vérig DVSC érzelmű fiatalember. Végig járta a szamárlétrát, védekező középpályásként az elmúlt szezonban a második csapat meghatározó játékosa volt. Szorgalmának, hozzáállásának köszönhetően az egyik legtöbbet fejlődött játékos volt csapatában.

Tercza Gergő mindössze 16 éves, védőként és középpályásként is bevethető játékos. Két évvel ezelőtt került a DVSC-családba Kisvárdáról. Intelligens, megbízható, szorgalmas fiú, aki az elmúlt szezonban saját korosztályán kívül szerepelt az U17-es és az U19-es korosztályos csapatunkban is. Jelenleg kisebb sérüléssel bajlódik, emiatt később csatlakozik az NB III-as együttesünk napi munkájához.

A DVSC már korábban bejelentette, hogy profi szerződést kötött a 16 éves kapussal, Engedi Márkkal, tavaly nyáron pedig ugyanilyen kontraktust kapott Hornyák Csaba, Horváth Zalán, Cibla Flórián és Doktor Zsolt.

Támogatóink