U8-as siker Kisvárdán

Április első napján Kisvárdára látogatott U8-as csapatunk, ahol a Várda Kupán szerepelt hét másik csapat mellett. A nemzetközi megmérettetésen a hazai csapaton kívül a DVSC, a DEAC és a Cigánd képviselte a magyar színeket, illetve eljött még a CFT Academy Szlovákiából, az FS Ungvár és FSG Ungvár Ukrajnából, valamint a Nagykároly Erdélyből. A mieink az FSG Ungvárral, a CFT Academyvel és a Cigánddal lettek egy csoportba sorsolva.

Rácsai Lajos legényei vereség nélkül meneteltek végig a csoportban, majd következhetett az elődöntő a DEAC ellen, amit magabiztosan hoztak a srácok. Aztán a döntő igazi kiélezett játékot hozott, amelyen egy góllal bizonyultunk jobbnak. Az öt lejátszott találkozó mindegyikén remekeltek a debreceni gyerekek és megérdemelten diadalmaskodtak.

Csoportmérkőzések

DVSC – FSG Ungvár 1-1

DVSC – CFT Academy 2-0

DVSC – Cigánd 2-0

Elődöntő

DVSC – Deac 5-1

Döntő

DVSC – FSG Ungvár 4-3

Rácsai Lajos U8 vezetőedző: Kicsit nehezen indult ez a torna a számunkra, ugyanis számos beteg gyereket kellett nélkülöznünk. Ettől függetlenül összeszedetten és rendezetten játszottunk végig, le a kalappal valamennyi játékosom előtt, gyakorlatilag egy cserével harcoltuk végig a meccseket az igen lendületes és agresszív külföldi, illetve magyar csapatok ellen. A negatív előjelek és némileg problémás körülmények ellenére, helyenként szépen játszva sikerült megnyernünk a tornát, amiért minden dicséretet megérdemelnek a csapat tagjai. Köszönjük a szülőknek, hogy a nagy távolság ellenére szép számban elkísértek minket és fáradhatatlanul szurkoltak a gyerkőcöknek. A betegeinknek pedig mielőbbi gyógyulást kívánok! Hajrá, DVSC!

Támogatóink