U17: Döntetlen Felcsúton

Joó Zsolt tanítványai 1-1-et játszottak a Puskás Akadémia ellen a hétközi bajnokin.

MLSZ Országos U17 „A” Csoport 5. forduló (ehalasztott)

Szerdán Felcsúton léptek pályára U17-eseink. Novemberben – szintén a Puskás otthonában – 3-0-s hazai siker született, most azonban egy jó mérkőzésen döntetlent értek el a debreceni fiatalok. A vezetést már a 17. percben sikerült megszerzni, amikor is Batai Tamást rántották le az ellenfél tizenhatosán belül, a büntetőt pedig maga a sértett értékesítette. Ezt követően viszont egyenlítettek a hazaiak, és bár mindkét oldalon adódtak helyzetek, újabb gól nem született. Ezzel a döntetlennel csapatunk ötödik helyen áll a korosztályos tabellán hét fordulóval a bajnokság vége előtt.

Akadémistáink egy hét alatt három mérkőzést is játszanak, hiszen múlt szombaton még Budapesten a Vasassal mérkőztek meg, szerdán a Puskásnál vendégszerepeltek, most szombaton pedig az MTK-t fogadják.

Puskás Akadémia-DVSC 1-1 (1-1)

DVSC: Erdélyi – Szabó M., Harsányi, Vaskó, Batai (Doktor 69.), Karakas (Mikuljuk 91.), Takács, Kosztyák, Horváth-Gaudi, Bökönyi (Jaczkó 83.), Cibla
Vezetőedző: Joó Zsolt
Gólszerző: Batai (17.)

Joó Zsolt: – Egy jól felkészített Puskás Akadémia ellen játszottunk. Amit gyakorolunk, és amit kérünk a gyerekektől hétről hétre, azt próbálták a mai meccsen visszaadni. Voltak olyan játékelemek, amik nagyon jól megvalósultak a pályán. A Puskásnak és nekünk is voltak lehetőségeink, úgy érzem, igazságos eredmény született. Dicséret illeti a játékosokat, mert védekezésben a múlt héthez képest előre tudtunk lépni, csak pár nap telt el, de sokkal kompaktabbak voltunk.

Támogatóink