U15: Komlósi, Mona és Egri is felhúzhatta a címeres mezt

Akadémistáink Törökország ellen léptek pályára a magyar válogatottban kedden, barátságos mérkőzésen.

Kiegyenlített mérkőzést játszott a magyar és a török U15-ös nemzeti csapat Tápiószentmártonban, a DVSC Labdarúgó Akadémia növendékei, Komlósi András és Mona Árpád kezdőként, Egri Imre pedig csereként kapott lehetőséget Sándor György szövetségi edzőtől.

A legfiatalabb válogatott korosztály, a 2007-es születésű játékosokból álló U15-ös csapat ötödik nemzetközi mérkőzését játszotta le, ezúttal a török együttes volt a mieink ellenfele.

A tápiószentmártoni mérkőzés végig kiegyenlített játékot hozott, de az első félidőben a törökök voltak hatékonyabban, a 26. percben egy jobb oldali támadás végén szerezték meg a vezetést, a 41. percben pedig eladtuk a labdát a saját tizenhatosunk előtt, a vendégek pedig kihasználták az adódó lehetőséget, és megduplázták az előnyüket.

Jól kezdtük a második félidőt, a 47. percben sikerült megzavarni a török védelmet, Szép Márton szerezte meg a kapustól a labdát, Csucsánszky Zoltán pedig 18 méterről az üres kapuba emelt (1-2). A folytatásban a magyar válogatott sokat tett a fordításért, megvoltak a helyzetei az egyenlítéshez, de ezek közül egyet sem tudott gólra váltani, így a törökök győzelmével ért véget a mérkőzés.

– A török válogatott egyénileg és csapatként is komoly játékerőt képvisel, végig nehéz dolgunk volt ellenük – értékelt a mérkőzés után Sándor György szövetségi edző. – Amit kértünk a játékosoktól, azt igyekeztek betartani, kezdeményező futballt játszottunk, bátran letámadtunk, és tudatosan építettük a támadásokat. Sajnos nem sikerült olyan sok helyzetet kialakítani, mint szerettük volna, de egyértelműen pozitívnak ítélem meg, hogy 0-2 után sem változtattunk a stílusunkon, a megbeszélt taktikai elemeket megvalósítva küzdöttünk az egyenlítésért. Végig egyenrangú ellenfelei voltunk egy nagyon erős riválisnak, emellett a játékosok hozzáállásával is elégedett voltam, ebben a korosztályban ez még fontosabb, mint az, hogy az eredmény ezúttal a török csapat számára volt kedvező.

Magyarország-Törökország 1-2 (0-2)
Magyarország: Pirgi Péter – Bencsetler Máté, Mészáros Barnabás, Csiszár Máté, Garai Zétény – Komlósi András, Németh Hunor – Vitályos Viktor (Kugyela Zalán, 60.), Csucsánszky Zoltán, Mona Árpád (Egri Imre, 60.) – Szép Márton

forrás: MLSZ

Támogatóink