Történelmi baseballtorna Pallagon

Magarországon egyedülálló utánpótásbaseball-eseménynek adott otthont szombaton a DVSC Labdarúgó Akadémia csarnoka.

A Debrecen Tigers rendezésében négy U12-es csapat – Tigers, Budapest Reds, Érd Dodgers és Óbuda Legionaries – mérkőzött meg egymással.

A debreceni klub menedzsere, Szilágyi János elmondta, hogy U12-es csapat Magyarországon először játszik fedett csarnokban normál méretű baseballpályán.

– Ez egy történelmi esemény, nagyon örülünk, hogy meghaphattuk hozzá ezt a nagyszerű csarnokot – kezdte a Debrecen Tigers alapítója. – Ez most egy egynapos torna, a járványhelyzet miatt csak magyar résztvevőkkel. Nagyon jó kapcsolatot ápolunk számos európai klubbal, amelyek közül többen is jelezték, hogy a jövőben szeretnének ellátogatni hozzánk Debrecenbe. Ugyanis ez európai szinten is egyedülálló, hogy egy U12-es tornát csarnokban, műfüves pályán tudunk megrendezni. A baseball egyre népszerűbb Magyarországon, és a gyerekek is nagyon szeretik.

Szilágyi János

Szilágyi János hozzátette, hogy az NB I-es csapat mellett két utánpótlás-korosztállyal működnek, és jelenleg több válogatott játékosuk is van. Arra a kérdésre, hogy a baseball eljuthat-e arra a népszerűségi szintre, mint az amerikai futball, a klubmenedzser így válaszolt:

– Biztos vagyok benne, hogy a baseball is be fogja járni azt az utat, amit az NFL-közvetítéseknek köszönhetően az amerikai foci megtett. Ehhez viszont elengedhetetlenek a megfelelő körülmények – mint amilyen ez a csarnok is -, szerencsére Magyarországon egyre több a jó minőségű baseballpálya, mi is tervezünk a jövőben építeni egy színvonalas komplexumot.


Támogatóink