Tehetséges fiatalok a DVSC edzésein

Tehetséggondozó programunk keretein belül a régió számos lelkes focistapalántája látogatja a debreceni edzéseket.

A tavalyi partneregyesületi edzések eredményeként egyre több tehetség jár akadémiánkra. A program 2022-ben is folytatódik, teret adva további tehetségek felfedezésének.

A Nagykárolyi Victoriából három játékos – Somogyi Milán kapus, Szilágyi Ákos, Gergely Márk – jár heti rendszerességel edzésre, legutóbb a DVSC U10-es csapatával a Legendák Kupáján is pályára léptek a fiúk. Akadémiánk és a romániai klub között egyre szorosabb az együttműködés.

Az Olasz Focisuli 2009-es születésű kapusa, Elekes Rajmund a DVSC kapusképzésében vesz részt. Január végén, Király Gábor debreceni látogatásakor ő is megmutathatta magát a magyar válogatott rekorderének jelenlétében tartott bemutató edzésen. Rajmund mellett több olaszos játékos is látogatja a tréningeket.

A tehetséggondozó programunkban szintet lépett két U9-es játékos. Vass Ferenc a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola játékosa, valamint Kása Krisztián, a Püspökladány LE növendéke ugyancsak minden héten együtt edz korosztályos csapatunkkal. A fiúk – elmondásuk szerint – nagyon jól érzik magukat, mindig mosolyogva érkeznek, és jó élményekkel gazdagondva indulnak haza.

Az utánpótlásnevelő munka folyik tovább. Köszönjük a támogatást a szülőknek, és az egyesületeknek a kiváló szakmai munkát.

Támogatóink