Remek teljesítmények a szombati játéknapon

Hat mérkőzésből öt győzelem korosztályaink hétvégi mérlege.

MLSZ Országos U19 „B” Csoport 6. forduló

Megszerezte első tavaszi győzelmét a DVSC U19. Sándor Csaba tanítványai annak a Kecskemétnek az otthonában léptek pályára, amely a legutóbbi öt mérkőzésén nem talált legyőzőre. Már az első játékrészben is inkább a debreceni akadémisták irányítottak, a fordulás után pedig a vezetést is megszerzték a mieink. A 66. percben Jánovszki László talált be a hazaiak kapujába, majd a hajrában Kovács Miklós Erik biztosította be a DVSC-sikert.

KTE LA–DVSC 0–2 (0–0)

DVSC: Csernely – Tóth B., Gomes Schneider, Nagy R., Pinte, Karmacsi, Horváth Z. (Györgye 87.), Tapalló (Kovács M. E. a félidőben), Székelyhidi (Gyulai 75.), Jánovszki (Marozsán 83.), Sustyák (Pelles 75.)
Vezetőedző: Sándor Csaba
Gólszerzők: Jánovszki (66.), Kovács M. E. (90.)

Sándor Csaba: – A fiúk az első perctől kezdve jól játszottak, több jó labdakihozatalunk volt, és a középpályán is több jó támadást tudtunk vezetni, mint az utóbbi időben. Az első félidőben is megvolt a lehetőségünk a gólszerzésre, agresszívak voltunk. A második félidőben kifejezetten jól múködött a presszingünk, és a játék minden terén feljavultunk. A helyzeteink továbbra is megvoltak, a mérkőzés végén pedig sikerült megszereznünk a második gólt. Az elmúlt hetek játékához képest léptünk előre, de még mindig van hová fejlődnünk.


MLSZ Országos U16 „B” Csoport 7. forduló

Sorozatban ötödik mérkőzését is megnyerte U16-os együttesünk, ráadásul – hasonlóan a többi győzelemhez – a szombati Paks elleni idegenbeli találkozón sem kaptak gólt Komlósi Andrásék. Az első félidőben még nem sikerült betalálni a hazaiak kapujába, ám az 55. percben Komlósi révén megszereztük a vezetést. A Paks a meccs végén már mindent egy lapra feltéve ívelt labdákkal és hosszú átadásokkal próbálkozott, ezt kihasználva, egy ellentámadás után Juhász István volt eredményes, a 92. percben beállítva a 2–0-s végeredményt.

Paksi FC–DVSC 0–2 (0–0)

DVSC: Engedi – Balogh M., Forgó (Ludmány 61.), Komlósi, Balogh M. II, Kohut (Zsolczai 61.), Butor, Sztankó (Szmáhin 77.), Juhász, Hornyák, Kiss H.
Vezetőedző: Szabó Balázs
Gólszerzők: Komlósi (55.), Juhász (92.)

Szabó Balázs: – Örülök, hogy többet kaptam a mai mérkőzéstől, mint amit vártam, egy hét alatt ugyanis ez volt már a harmadik meccsünk, ehhez képest végig frissen és motiváltan játszott a csapat. Az első félidő közepétől kezdve mi domináltunk, ami a második félidő elején góllal is párosult. Ezután is mi birtokoltuk többet a labdát, az utolsó percekben pedig egy kontrából még egy gólt tudtunk rúgni. Azok az alapelvek, amelyeket gyakorolunk felismerhetőek voltak a játékunkban, úgyhogy elégedett vagyok a mai teljesítményünkkel.


MLSZ Országos U15 Kiemelt csoport 16. forduló

U15-ös korosztályunk az MTK-t fogadta szombaton a pallagi edzőközpontban, s aratott 2–1-es sikert. Garamvölgyi Péter által irányított legénységünk hátrányból fordított. Az első gólt egy szögletrúgást követően szerezték a vendégek az 52. percben, erre válaszolt nem sokkal később – szintén szögletből – Egri Imre. Egri ráadásul egymást követő negyedik meccsén már hetedik találatát jegyezte. Az egyenlítés után a 75. percben Szabó Milán is betalált, 2–1-es győzelmükkel akadémistáink megerősített helyüket a tabella első három csapata között.

DVSC–MTK 2–1 (0–0)

DVSC: Lipóczi – Mona, Patai (Gajdán 71.), Bodnár (Kiss Z. 80.), Rácz (Bernáth 41.), Egri, Lovas (Szabó 71.), Gergely, Tóth B., Árva, Kis
Vezetőedző: Garamvölgyi Péter
Gólszerzők: Egri (64.), Szabó (75.)

Garamvölgyi Péter: – A mérkőzés alatt a játékminőségünk eléggé hullámzó volt: egyes periódusokban kifejezetten tudatosan és jó minőségben futballoztunk, de volt, amikor a teljesítményünk visszább esett. A jó teljesítményünket, a hatékonyságunkat szeretnék kitolni az egész mérkőzésre. Az ellenfelünk egy szervezett csapat volt, amelynek a gólján kívül akadtak még lehetőségei. A játékosaim hozzáállását csak dicsérni tudom, hiszen vesztes állásból sikerült megfordítani a találkozót.


MLSZ Országos U14 Kiemelt csoport 19. forduló

Szintén az MTK-t fogadta szombaton a DVSC U14. Kolozsi Gergő tanítványai az első félidőben már 2–0-ra is vezettek Nyikos Botond és Di Mundo Antonio góljaival, azonban a vendégek megfordították a mérkőzést, és végül 4–2-es kék-fehér-győzelem született.

DVSC–MTK 2–4 (2–1)

DVSC: Csontos (Szalóki 66.) – Kiss B., Krizsán (Bécsi 66.), Rónai (Tóth 57.), Bartha, Nyikos, Kovács (Biró 66.), Di Munco, Sánta, Kiss M. (Varga 47.), Pál
Vezetőedző: Kolozsi Gergő
Gólszerzők: Nyikos (11.), Di Mundo (26.)

Kolozsi Gergő: – Az előző hetekhez hasonlóan, ismét kétgólos előnybe kerültünk a mérkőzés első negyedében. Az első félidőben azon alapelveket, amiket kértünk a gyerekektől, azokat abszolút megvalósították, jól működtek ezek a dolgok, erre lehet építeni. A második játékrészben viszont voltak olyan időszakok, amikor nem tudtuk tartani ezt a minőséget, amit jövőben ki kell kiterjesztenünk a meccsek egészére. A játékosok hozzáállásával és heti munkájával egyébként elégedett vagyok.


MLSZ Országos U13 Észak-Kelet 18. forduló

Győzelem Nyíregyházán – Fikker Ferenc együttese a szabolcsi megyeszékhelyre látogatott szombaton. Ősszel Debrecenben öt góllal nyertek a fiatal DVSC-sek, ezúttal csak egy gól döntött, de Szakál Dénesnek köszönhetően a mieink javára.

Nyíregyháza Spartacus FC–DVSC 0–1

DVSC: Balogh M. – Pardi, Sápi, Serucza, Szücs, Törő, Sándor, Barna, Szakál
Cserék: Kun, Illés, Tóth B., Pápai, Mészáros
Vezetőedző: Fikker Ferenc
Gólszerző: Szakál Dénes (72.)


MLSZ Országos U12 Észak-Kelet 18. forduló

Legfiatalabb bajnokságban szereplő korosztályunk az idősebbekhez hasonlóan ugyancsak kapott gól nélkül győzte le a Nyíregyházát. A 3–0-s végeredményhez Bertuska József Bernát, Grega Dávid Milán és File Gábor járult hozzá egy-egy góllal.

Nyíregyháza Spartacus FC–DVSC 0–3

DVSC: Rizán – Grega, Schwarcz, Szabó, Kis V., Mezősi, Kovács Zs., Tóth M., Bartuska
Cserék: Császár, Téglási, Molnár, File
Vezetőedző: Madar Csaba
Gólszerzők: Bartuska (7.), Grega (11.), File (34.)


Támogatóink