Pávkovics Bence: Csalódottak vagyunk

A DVSC labdarúgócsapata több nagy helyzetet is kidolgozott a zöld-fehérek elleni bajnokin, de sajnos 2-1-es vereséget szenvedett szombat este a Groupama Arénában. A lefújás után gólszerzőnk, Pávkovics Bence nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak.

– Egyenrangú ellenfelei voltunk a hazaiaknak, sőt, úgy gondolom, nekünk voltak nagyobb helyzeteink, amelyeket ha belövünk, nem ilyen eredmény születik. Sajnos ez egy ilyen mérkőzés volt, most már nem tudunk mit tenni – fogalmazott Pávkovics Bence, aki az első félidő hajrájában egy szöglet után egyenlített. – Bódi Ádám a bal oldalról végzett el egy szögletet. Tudtam, hogy rendszerint a rövidre lövi be a labdát, így elindultam abba az irányba. Szerencsére le tudtam rázni a védőt, és jó ütemben értem oda, így fejjel a hálóba csúsztattam a labdát. A Ferencváros egyébként nem lepett meg a játékával bennünket, hisz jól felkészültünk belőlük. Jó iramú, hajtós meccs volt, győzelemre játszottunk, de elfáradtunk a végére. Sajnos nem voltunk elég koncentráltak, és ez jellemző ránk mostanában. Egy remek FTC ellen vívtunk rangadót, és még akkor is nagyon jó csapat, ha ezúttal több olyan játékos lépett pályára, aki eddig kevesebb szerepet kapott a bajnokságban. Mivel az Újpest sem tudott nyerni, ezért egy Ferencváros elleni sikerrel biztosan megszereztük volna a harmadik helyet. Csalódottak vagyunk, hogy nem nyertünk, de mennünk kell tovább. Az viszont pozitív, hogy még mindig a saját kezünkben van a sorsunk. A bronzérem így is meglehet, ha a hétvégén legyőzzük a Paksot – zárta szavait Pávkovics Bence.

Támogatóink