Partneregyesületi tornát rendeztünk a csarnokban

Tegnap U9-es partneregyesületi tornát tartottunk a pallagi edzőközpont csarnokában, amelyen a DVSC két U8-as együttese mellett még 14 csapat vett részt.

A tornát a Nagyvárad nyerte, amely a döntőben legyőzte a Püspökladányt, míg a bronzmeccsen a DVSC piros csapata a Nyíregyházát tudta maga mögé utasítani.

Végig nagyon jó hangulat volt, a gyerekek sok szép csellel és góllal kápráztatták el a sportszerűen szurkoló szülőket.

Köszönjük mindenkinek a részvételt!

Rácsai Lajos U8 vezetőedző: Hatalmas dicséretet érdemel mindenki, aki érintett volt a vasárnapi partneregyesületi tornán az ügyesen játszó gyerekektől kezdve a lelkesen szurkoló szülőkön át egészen Oláh János kollégámig, aki lehetővé tette, hogy a megye és a környék legjobb utánpótlás csapatai játszhassanak egymás ellen a tökéletes körülményeket biztosító csarnokunkban a novemberi hidegben. A rendezvény úgy gondolom maradéktalanul elérte célját, nagyon büszke voltam minden játékosunkra, akik ismételten bizonyították, hogy akár az olykor idősebb ellenfelekkel szemben is tudatosan és bátran tudnak játszani. Köszönjük minden résztvevő csapatnak a lehetőséget, hogy vendégül láthattuk őket és reméljük, hogy a közeljövőben számos hasonlóan színvonalas tornán vehetünk majd részt a gyerekek fejlődése érdekében.

Támogatóink