Nem lett győztese az U15-ös rangadónak

Már péntek kora délután lehetett hangolódni a hétvégére, hiszen egy remeknek ígérkező meccsel indult a forduló; a Ferencvárost fogadta U14-es csapatunk, és ahogyan az várható volt, kiélezett meccset láthattunk, amelyen győzni tudtunk.

Szombaton sem volt kisebb volumenű a folytatás. Kezdésként az U16-os csapatunk hatot gurított a PMFC-nek, a folytatás azonban nem sikerült fényesre; az U19-es gárdánk kikapott az Újpesttől (1-3). A nap utolsó találkozója azonban igazi rangadó hangulatot teremtett. Listavezető U15-ös csapatunk a második Budapest Honvéd – MFA-t fogadták. Hazai oldalon több ziccer is adódott, amiből egyet sikerült értékesíteni, de a fővárosiak a hajrában egyenlítettek. Ezzel a döntetlen csapatunk őrzi első helyét az U15-ös tabellán.

Vasárnap a Sajóvölgye vendége volt U12-es és U13-as csapatunk, és mindkét gárda győztesen térhetett haza, míg az U11-esek egy remek meccset játszottak az UTE hasonló korú csapatával.

2022. 11. 27. 11:00 Sajóvölgye Focisuli Sportpálya
Sajóvölgye Focisuli – DVSC U12 0-9 (0-1)
DVSC:
Szilágyi – Mester, Cziránku, Habi, Vatai, Szabados, Kányássí, Nagy Be., Czencz (Magyari, Molnár, Fodor, Ungvári, Nagy Ba.). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Czencz (2.), Cziránku (46.), Kányássy (49., 59.), Szabados (57.), Habi (63.), Ungvári (66., 72.), Molnár (79.)
Tóth Ádám:A mai mérkőzést végig kézben tartottuk. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ami a gólok számában is megmutatkozott. Minden tekintettben az ellenfelünk fölé tudtunk nőni, gratulálok minden játékosomnak!

2022. 11. 27. 13:00 Sajóvölgye Focisuli Sportpálya
Sajóvölgye Focisuli – DVSC U13 1-3 (1-1)
DVSC:
Rizán – Mizsik, Szabó, Mezősi, Hermann, Sándor K., Sápi, Zékány, Bartuska (File, Tóth M., Schwarcz, Illés, Kovács). Vezetőedző: Madar Csaba.
Gól: Sándor K. (24., 67.), Schwarcz (42.)
Madar Csaba:Ötlettelen és bátortalan játékkal sehol se lehet eredményt elérni. Sehol se adják ingyen a sikert. Addig, amíg ezt nem sikerül megérteni, addig a maihoz hasonló mérkőzésekben lesz részünk. Meg kell tanulni kilépni a komfortzónánkból.

2022. 11. 25. 13:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
DVSC U14 – FERENCVÁROSI TC 1-0 (0-0)
DVSC:
Elekes – Vincze, Szakál, Szentjóbi (Balogh Á., 41.), Kállai, Kovács (Cosar, 64.), Varga (Kelemen, 74.), Serucza (Trombola, 74.), Tóth N. (Tóth B., 69.), Kiss, Barna. Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Szakál (51.)
Garamvölgyi Péter:Az első félidőben inkább mezőnyben folyt a játék, és a kapuk nem igazan forogtak veszélyben. A második játékrészben a vezetésünk megszerzése után tudtunk produkálni egy kifejezetten hatékony és tetszetős 20 perces etapot, amely idő alatt 3-4 gólszerzési lehetőséget is kialakítottunk, de a befejezéseknél rendre hibáztunk. A mérkőzés ezen szakaszában lezárhattuk volna a mérkőzést, de nem tettük, így izgalmas lett a végjáték, de sikerült megőriznünk a vezetésünket. Gratulálok az egész csapatnak!

2022. 11. 26. 13:30 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
DVSC U15 – Budapest Honvéd – MFA 1-1 (0-0)
DVSC:
Csontos – Sánta, Kiss, Bartha (Rónai, 76.), Di Mundo Antonio, Nyikos (Krizsán, 82.), Kóka (Kovács, 65.), Asztalos, Tóth S., Pál, Veres (Dubóczki, 76.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Bartha (70.)
Kolozsi Gergő:Igazi rangadó volt, nagyon jó mérkőzést játszottak a csapatok. Helyzetek akadtak mind a két oldalon, intenzitását tekintve nemzetközi mérkőzést láthattunk, amely egyértelműen a játékosok fejlődését szolgálta. Gratulálok a játékosoknak!

2022. 11. 26. 10:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
DVSC U16 – PMFC 6-1 (3-0)
DVSC
: Balogh T. M. – Tercza (Szabó, 71.), Balogh M., Mona, Komlósi (Grassi, 59.), Akbari (Bodnár, 71.), Egri, Lovas (Kristóf, 59.), Perpék, Kis (59.), Gergely. Vezetőedző: Joó Zsolt.
Gól: Akbari (21., 55.), Komlósi (39.), Tercza (44.), Egri (66.), Patai (77.)
Joó Zsolt:Az idei év utolsó bajnoki mérkőzésén egy szervezetten védekező ellenfél ellen léptünk pályára, de ennek ellenére a csapat nagyon sok lehetőséget dolgozott ki, és jó minőségben játszott. Mindenki hozzátette, amit kell, ezert úgy gondolom, ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Gratulálok a játékosoknak és a stábnak is!

2022. 11. 26. 11:30 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
DVSC U19 – Újpest FC 1-3 (1-1)
DVSC:
Csapó – Tóth B. (Pinczés, 80.), Vaskó, Kosztyák (Soroka, 46.), Takács, Horváth (Stavnichuk, 80.), Horváth-Gaudi, Karakas (Szakács, 60.), Doktor (Bökönyi, 80.), Lskov, Osikov. Vezetőedző: Kerekes Zsombor.
Gól: Horváth (32.)
Kerekes Zsombor: A szerencsésebb csapat nyert ma.

Támogatóink