Meghódították Athént az U14-esek

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a DVSC Labdarúgó Akadémia U14-es csapata a görög fővárosba, Athénba repült, hogy részt vegyen a kilencedik Elite Neon Cup-on.

Garamvölgyi Péter fiai eleget téve a felkérésnek, meg is mutatták, hogy nem véletlenül esett rájuk a választás.

A 32 csapatot felvonultató torna B csoportjában először a libanoni Athletico SC-t győzték le magabiztosan 3-0 arányban, majd még nagyobb sikert értek el a görög Akritas K. Nevrokopiou FC ellen, a lefújást követően ugyanis 10-0 állt az eredményjelzőn. Másnap jöhetett a csoport döntője az Athens College ellen, hiszen mindkét csapat 100%-osan állt a mérkőzés előtt. A debreceni legények meggyőző játéka ezen a napon sem maradt el és 5-0-ra nyertek. Ez azt jelentette, hogy a DVSC a legjobb 8 között folytathatta a küzdelmeket. A negyeddöntőben még aznap az amerikai Olympiacos New York FC várt a csapatra, akik kicsit megnehezítették a dolgot, de így is 3-1-es siker lett a végeredmény, ezzel jogot szerzett a gárda az elődöntőre.

A torna harmadik napján a legjobb négy között az FC Kobenhavn ellen kellett helytállni, ami sokáig ment is a csapatnak. 1-0-s debreceni előnnyel fordultak a csapatok, azonban a dánok egyenlítettek a hajrában, ezzel büntetőpárbajra mentve a meccset. Itt kitartott a koppenhágai lendület, és végül 4-2-re megnyerték a párharcot. A másik ágon PAOK-AEK elődöntő volt, amit előbbi nyert, így a bronzért AEK FC-DVSC párosítás volt.

Bár megszerezték a vezetést, a 3. helyért is meg kellett izzadniuk a debreceni srácoknak. Sokáig lógott a levegőben a görögök egyenlítése, a hajrában azonban újra debreceni láb villant és kialakult a 2-0-s végeredmény, bronzérmes lett a beugró DVSC!

Az U14-es tornát a PAOK nyerte, miután 2-1-re legyőzte az FC Kobenhavn csapatát.

A tornáról és az egész túráról az edzőpárost kérdeztük.

Garamvölgyi Péter U14-es vezetőedző:Egy keddi napon a semmiből született a megegyezés, és szombaton már az Athénba tartó repülőn ültünk. Köszönjük a klubnak és az Akadémiának a lehetőséget!
Ha nem csak a szakmai előnyöket nézzük, akkor csapat összekovácsolódás szempontjából is hasznosak az ilyen túrák, azt hiszem, a hat nap alatt maximálisan kihasználtuk erre az időt. A mérkőzésektől kezdve a városnézéseken át felejthetetlen élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk.
A torna szervezői szerint a Koppenhága elleni meccsünk volt a torna legjobb meccse, de folyamatosan jöttek a gratulációk felénk, ami nagyon jól esett az egész stábnak. Természetesen nem belepihenni fogunk ebbe a sikerbe, hanem építkezésre fogjuk használni. A kiutazó csapat minden tagja megtapasztalta, hogy milyen a magasabb szint, láttuk, hol tartanak mások és miben kell még nekünk is fejlődni. A gyerekek maximális hozzáállása, profi szemlélete minden elismerést megérdemel, nagyon egyben volt a társaság.
Volt egy nap, amikor a rendezők meeting-et szerveztek az edzőknek, itt volt lehetőség kapcsolatépítésre és megbeszélésekre is. Ezek szintén fontos részét képezték a tornának.

Nagy Zsolt másodedző:Nagyon jó volt látni a srácokon az elszántságot, akarást és alázatot. Mindenki tudta, miért mentünk ki, és mindenki tudta, hol a helye. Az infrastruktúra, és a torna egész lebonyolítása nagyon profi volt, hibamentesen és gördülékenyen pörögtek az események. Amiért mentünk, maximálisan elértük, letettük a névjegyünket és várnak vissza minket.

A bronzérmes csapat

Támogatóink