Kezdődnek a tavaszi fordulók

Január 16-án kezdődött a tavaszi felkészülés és hamar elröppent az elmúlt 5 hét, hiszen a hétvégén már ismét bajnoki mérkőzéseken láthatjuk Akadémiánk fiataljait.

Három csapatunk kezdi meg a bajnoki küzdelmeket; U16-os, U17-es és U19-es korosztályokban rendeznek találkozókat.

Joó Zsolt U16-os csapata a negyedik helyen zárta az őszt, így jogot szerzett a felsőházas folytatásra. A hozott pontjai száma 3, így az őszi záráshoz képest némileg jobb a helyzete a csapatnak a listavezető Puskás Akadémiával szemben.

Joó Zsolt: – A játékosok az otthonra kiadott házi feladatokat elvégezve tértek vissza, így egy magasabb szintről tudtuk kezdeni az edzéseket. Hathetes felkészülésen vagyunk túl, ahol az előre meghatározott taktikai, kondicionális technika és mentális célokat véleményem szerint meg tudtuk valósítani. Úgy érzem, a gyerekek próbálták minden edzésen és gyakorló mérkőzésen a maximumot kihozni magukból. Három játékos a januári edzéseket már az idősebb korosztályban kezdte meg, így már 6 fiatalabb van a nagyobbak közt, amire nagyon büszkék vagyunk. Természetesen hozzánk is csatlakoztak a fiatalabb korosztályból, akik tehetségükkel ezt kiérdemelték. Sok célt határoztuk meg magunknak ebben a félévben, de a legfontosabb az egyéni fejlődés, hisz bár örülünk a hétvégi jó eredménynek, de annak jobban, amikor a játékos több és jobb lesz és ezáltal közösen „értéket teremtünk”.

U17-es csapatunk csupán a 10. helyen végzett ősszel, így Szabó Balázsék a B csoportban folytatják a tavaszi küzdelmeket, ahol az Alap csoport legjobb 4 csapata is szerepelni fog. A mieink hozott pontjai száma 5, második helyen kezdik meg a bajnokságot, 1 pontra a Budapest Honvéd MFA csapatától.

Szabó Balázs: Az elsődleges célunk a képzés mellett, hogy a következő idénybe a kiemelt osztályba tudjon szerepelni csapatunk! Ehhez minél több mérkőzést kell megnyernünk és nem szabad beragadnunk a bajnokság kezdetén. A felkészülés optimális volt az utolsó hétig, sajnos ezen a héten több betegünk és sérültünk lett. Ettől függetlenül nem lehet más célunk a hétvégén Tarpán, mint a három pont megszerzése!

Szintén B csoportos lett Kerekes Zsombor ősszel későn ébredő U19-es gárdája, amely csak kevéssel maradt le az A csoportról. Nehezen indult számukra a bajnokság, de egyre magabiztosabb játékot mutatott a csapat, azonban nem sikerült a bravúr. U19-es csapatunk 5 pontot hozott őszről és egyetlen pontra vannak az élen álló MTK-tól. Az idei felkészülés során több megyei szintű felnőtt csapattal is megmérkőztek, amelyek nagyban segítették a munkát.

Kerekes Zsombor: Az eltervezett munkát elvégeztük, szerintem megfelelő állapotban várjuk a bajnoki rajtot. Játékosaink fejlődése a legfontosabb cél, és természetesen ezzel együtt a csapatjátékunk fejlődése is!

A február 25-i bajnoki program:

2023. 02. 25. 14:00 Békéscsaba Utánpótlás Központ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE-DVSC U19

2023. 02. 25. 12:00 Tarpa Sportcentrum
Tarpa SC-DVSC U17

2023. 02. 25. 13:30 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
DVSC U16-ETO FC Győr

Támogatóink