Kezdődik a tavaszi idény

A DVSC U19-es és U16-os korosztályai a héten már bajnoki mérkőzésen lépnek pályára.

Elsőként legidősebb akadémistáink kezdik meg a tavaszi szezont, akik az országos U19-es bajnokság B csoportjában folytatják szereplésüket. Sándor Csaba által irányított csapatunk pénteken Kisvárdára utazik, ahol 11 órától a Várda Labdarúgó Akadémiával mérkőzik meg. Tavasszal a következő ellenfelek várnak a mieinkre:

MLSZ Országos U19 „B” Csoport


U16-osaink szombaton 12 órától hazai pályán azt a III. Kerületi TVE-t fogadják, amelyet két hete felkészülési mérkőzésen már sikerült legyőzniük. Szabó Balázs tanítványai a nagyobbakhoz hasonlóan ugyancsak a korosztályos országos bajnokság B jelű csoportjában játszanak tavasszal. Amennyiben a szezon végén a legjobb négy között végeznek akadémistáink, úgy a jövő évi U17-es bajnokságot az ideihez hasonlóan a kiemelt csoportban kezdik.

MLSZ Országos U16 „B” Csoport

Mindkét korosztályban két teljes kört játszanak, azaz 14 fordulót rendeznek.


A DVSC U16–III. Kerületi TVE mérkőzés itt követhető online:



Támogatóink