Ketten is jubiláltak szombaton

Szombaton, a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésen Varga Kevin és Haris Attila is 50. alkalommal szerepelt az NB I-ben. A jubileumi találkozó jól sikerült, hiszen a csapat 1-0-s győzelmet aratott.

Varga Kevin a DVSC utánpótlásában nevelkedett, kölcsönben szerepelt Balmazújvároson és Cigándon, majd 2017 nyarán visszatért Debrecenbe. Az 50 NB I-es bajnokiját a Loki színeiben játszotta természetesen, és 6 gólt szerzett.

Haris Attila a Ferencvárosban nevelkedett, itt mutatkozott be az NB I-ben 2015. május 24-én, a Honvéd ellen. Később kölcsönben szerepelt a Soroksár SC együttesében. A 2017-2018-as idényben az akkor NB I-es Balmazújváros csapatában futballozott, alapembernek számított, 27 mérkőzésen lépett pályára, és két gólt szerzett. Utána igazolt a Lokihoz, amelynek színeiben 22 bajnokit játszott eddig.

A két labdarúgónak gratulálunk a jubileumi mérkőzéshez!

Támogatóink