Keleti rangadó vár két csapatunkra is

A hétközi U17-es tavaszi szezonnyitó szoros csatát hozott az MTK ellen, szombaton pedig már újra pályára lépnek Joó Zsolt tanítványai. Szintén szombaton játszanak U19-es és U16-os korosztályaink, előbbi a Nyíregyházával, utóbbi a Békéscsabával mérkőzik meg.

A DVSC U19 a Nyíregyháza Spartacus együttesét fogadja szombaton déltől a pallagi edzőközpontban az országos B-csoport második fordulójában. Sándor Csaba tanítványai múlt héten 2–2-es döntetlennel kezdték a tavaszi idényt Kisvárdán, a nyíregyiek viszont hazai pályán 2–1-re kikaptak a Zalaegerszegtől.

U17-eseink szerdán a korosztály egyik legerősebb csapatát, az MTK-t tudták idegenben megszorongatni. A fővárosi gárda egy utolsó percekben szerzett góllal végül 3–2-re győzött az országos A-csoport első fordulójában. Szombat délelőtt 10-től már hazai pályán az ETO FC Győrrel játszanak akadémistáink. A győriek döntetlennel kezdték az évet, miután 3–3-at játszottak a Haladással.

U16-os csapatunk az országos B-csoportban a Békéscsaba otthonában lép pályára szombaton 12 órától. A viharsarkiak a nyitófordulóban 4–0-ra alulmaradtak a DVTK ellen, míg Szabó Balázs által irányított együttesünk 2–1-re legyőzte a III. Kerületet a múlt hétvégén.

A hazai mérkőzések élőben követhetők a Youtube-on:


Támogatóink