Jó szereplés Nagyváradon

U8-as, U9-es vegyescsapatunk nem talált legyőzőre a szombati tornán.

A hétvégi megmérettetést Mezei Norbert korosztályos vezetőedző értékelte.

– Szombaton Nagyváradon vettünk részt egy U9-es tornán. U8-U9 vegyescsapattal indultunk, és veretlenül, egy kapott góllal az első helyen végeztünk. A csoportunkban négy mérkőzést nyertünk, az ötödik meccs volt a döntő, azon is sikerült győznünk. A torna nagyon jól szolgálta a gyerekek fejlődését, a mérkőzésen tudtuk gyakorolni az edzéseken tanultakat. A gyerekek remekül megvalósították az előzetesen megbeszélt dolgokat, kreatívan és ügyesen fociztak. Az is hasznos volt, hogy az U8-as gyerekek idősebbek ellen játszhattak, szépen megállták a helyüket.

A torna legjobb kapusának a DVSC növendékét, Lisztes Marcellt választották.

Támogatóink