Hétközi mérkőzések

Szerdán U15-ös és U14-es korosztályunk is hazai pályán játszik.

U15-ös csapatunk válogatott szünet miatt nem lépett pályára bajnoki mérkőzésen a hétvégén, szerdán a Paks együttesével találkoznak a Garamvölgyi-tanítványok. Novemberben kétgólos hátrányból egyenlítettek akadémistáink az atomvárosiak ellen, akkor Perpék Szabolcs és Pistritu Erik voltak eredményesek. A tavaszi „visszavágó” 13 órakor kezdődik a pallagi edzőközpontban. Egy győzelemmel a tabella ötödik helyéről a harmadikra léphetnek fel U15-öseink.

A fiatalabbak budapesti riválist fogadnak, 14 órától a Vasas lesz az ellenfél. Mindkét együttes eséllyel pályázik a kiemelt bajnokság dobogójára, Kolozsi Gergő legénysége jelenleg harmadik, míg az angyalföldiek csupán egy ponttal a mieink mögött a negyedikek. Októberben nyolcgólos mérkőzésen debreceni siker született, amelyhez Nyikos Botond mesternégyessel járult hozzá.


Támogatóink