Hétközi bajnokik

Kedden U14-eseink játszanak, majd szerdán U16-os csapatunk pótolja elhalasztott mérkőzését.

U14-es korosztályunk már hétfőn útra kelt, hiszen másnap Győrben lépnek pályára 12.30-tól, az ETO FC vendégeként. A két együttes ebben a szezonban már kétszer találkozott egymással, ezidáig mindig a debreceni fiatalok nyertek. Ősszel 2–1-re, Nyikos Botond és Kovács Tamás góljaival, decemberben pedig 3–0-ra, ekkor Nyikos mellett Di Mundo Antonio, valamint Sánta Milán volt eredményes.

Szerdán 14 órától Pallagon pótolják U16-osaink a DVTK elleni bajnoki meccsüket. A Diósgyőriek tavasszal még csak két mérkőzést játszottak, míg a mieinknek ez már a hatodik lesz, melyen ötödjére nyerhetnek Szabó Balázs tanítványai.


Támogatóink