Herczeg András: Rendkívül nehéz kilencven perc vár ránk

A szombaton 17 órakor kezdődő Haladás-DVSC találkozóval kapcsolatban klubunk vezetőedzője, Herczeg András nyilatkozott.

– Az egy hét alatti két bajnoki és egy kupasiker természetesen jól jött a csapatnak, érthető módon jobb is volt a hangulat az öltözőben. A Honvéd elleni mérkőzésen nagyon egységes és szervezett volt az együttes, okosan és bátran játszottak a srácok, akik úgy vélem, megérdemelték az elismerést a nyújtott teljesítményükért – mondta Herczeg András. – Viszont nem szabad azt gondolni, hogy vége a szezonnak, hisz egy rendkívül nehéz kilencven perc vár még ránk Szombathelyen. A tavalyi három, és idei egy Haladás elleni meccsből sajnos egyszer sem sikerült győztesen elhagynunk a pályát, azon leszünk természetesen, hogy most mi szerezzük meg a három pontot. Csalóka gárdáról van szó, hisz a tabella végén áll, de néhány hete legyőzte a Ferencvárost hazai környezetben. Koncentrált és fegyelmezett játékot kell nyújtanunk, mint azt tettük legutóbb a Budapest Honvéd ellen.

HB

Támogatóink