Herczeg András: Nagy jelentősége lenne egy győzelemnek

Csapatunk szombaton 17 órától története első bajnoki mérkőzését játssza Kisvárdán. A találkozóval kapcsolatban vezetőedzőnk, Herczeg András nyilatkozott, aki úgy érzi, mind a két fél nagy erőket mozgósít majd a három pont megszerzése érdekében.

– Azt gondolom, az Újpest ellen mi álltunk közelebb a győzelemhez, sajnálom, hogy nem sikerült nyernünk. Az utolsó három lila-fehérek elleni összecsapásunkon kikaptunk, most pedig döntetlen lett a vége. Ez pozitívum, de történelem, most már a Kisvárda elleni meccsre kell összpontosítanunk – fogalmazott Herczeg András. – Újonc együttesről van szó, amelyben rengeteg olyan tapasztalt és rutinos labdarúgó van, aki külföldön játszott. Kielemeztük a Haladás elleni találkozójukat, bízunk benne, hogy a lehető legjobban fel tudunk készülni belőlük. Sajnos Kinyik Ákosra és Haris Attilára eltiltás, míg Jovanovicra és Csősz Ricsire sérülés miatt nem számíthatok, továbbá Tőzsér Dani sem tudott még edzeni a héten, ugyanakkor Varga Kevin már visszatér. Mindig jó hozzáállás kell, és minden ellenfél ellen fontos, hogy koncentráltak legyenek a játékosok, természetesen most sem lesz ez másképp. Minden győzelemnek nagy jelentősége van, természetesen a Kisvárda ellen szerzett három pontnak is az lenne. Tudjuk, hogy nehéz helyzetben vannak a szabolcsiak, a bennmaradásért küzdenek, mi viszont a dobogóért harcolunk. Ebből kifolyólag úgy gondolom, nagy erőket mozgósítanak majd a csapatok a győzelemért, meglátjuk, ki lesz eredményesebb.  

HB

Támogatóink