Hatpontos meccsek várnak ránk – a 10. forduló elé

Lassan véget ér az őszi szezon, azonban nem lehet még a pihenésre gondolni, hiszen ezen a hétvégén is hatpontos meccsek várnak csapatainkra.

Idei utolsó mérkőzésére készül egyetlen hazai fellépőnk, az U19-es gárda a Győrt fogadja szombaton 13 órakor. Jelenleg azonos ponttal állnak a felek, egy esetleges hazai győzelemmel megindulhat a felzárkózás. A múlt heti küzdést átmentve ez akár nem is lehet nehéz feladat, így szépen lehet búcsúzni az évtől hazai közönség előtt.

U17-es csapatunk az MTK-hoz látogat, ahol komoly erőpróbára lehet számítani egy esetleges pontszerzés esetén is. A feladat adott, remek játékkal elérhető a cél.

U14-es csapatunk Miskolcon lép pályára, ami azért is érdekes, mert később a felnőtt csapatok is megküzdenek a 3 pontért. Remek hangulatot adhat Kolozsi Gergő csapatának bajnokija, amely igazi rangadó is lehet a tabellán elfoglalt helyek miatt.

Az Interligában vitézkedő fiatalok ezúttal Brno városban fognak játszani, ahol a hazai gárda mellett a DVTK lesz még az ellenfél. Madar Csaba csapata eddig 50 %-os teljesítménnyel áll, a lejátszott 8 mérkőzésből 4-4 győzelem és vereség áll a nevük mellett, míg Tóth Ádámék ugyanennyi meccsből 5 győzelem mellett 2 döntetlent és 1 vereséget jegyeznek. Ősszel a triók már megküzdöttek egymással, akkor nem lehetett panasz sem az eredményre, sem pedig a játékra. Bízunk benne, hogy ez most sem lesz másképpen.

A legkisebbeknél ezen a hétvégén nagy lesz a sürgés-forgás, hiszen az U8-as gyerekek szombaton két helyszínen – Miskolc és Nyíregyháza – is kergethetik a labdát, míg az U7-es és U6-os gyerekek vasárnap játszanak majd Hajdúnánáson. A sort pedig az ovisokkal lehet zárni, akik szombaton reggel a pallagi edzőközpontban csilloghatnak majd a Körzeti Ovis Fesztiválon.

11.30. szombat
U19 | DVSC – ETO FC Győr
U17 | MTK – DVSC
U14 | DVTK – DVSC

Interleague
U12 | Brno Lisen, DVTK
U13 | Brno Lisen, DVTK

U8 teremtorna Miskolc és Nyíregyháza

Támogatóink