FÓKUSZBAN A TANULÁS ÉS A SPORT

A sport mellett nagyon fontos a megfelelő tanulói életpályamodell is. Akadémiánkon 2015 óta működik az oktatási és szociális részleg, melynek feladata, hogy utat mutasson a fiatal labdarúgóknak a magán- és sport utáni élethez.

– Fontos, hogy a fiúknak legyen olyan képzettség, szakma a kezükben, amellyel a civil életben is el tudnak helyezkedni – fogalmazott Gyarmati Zoltán, a részleg vezetője. – Tudatosan tápláljuk a srácokba a tanulás fontosságát, igyekszünk olyan irányba terelni őket, ami a képességeiknek és érdeklődésüknek megfelelő. Tizedikes, tizenegyedikes korukra már legyen ötletük, tervük, hogy milyen területen tanulnak tovább. Nem engedjük meg a jó tanulóknak, hogy ne folytassák tanulmányaikat. Számos az utánpótlásból kikerült játékosunk jár egyetembre, ma már-már trend lett a debreceni akadémisták körében a továbbtanulás. Fontos hangsúlyozni, hogy egy labdarúgó semmivel sem kevesebb egy más sportágat űző sportolónál.

Reálos növendékeink

A következő akadémistáink közül ugyan nem mindenki szurkol a királyi gárdának, az azonban mindenképpen közös bennük, hogy az iskolában a reál tantárgyak iránt érdeklődnek leginkább, s a jövőben valamilyen gazdasági, esetleg műszaki területen kívánják folytatni tanulmányaikat a Debreceni Egyetemen. Öt növendékünkkel beszélgettünk, akik nem csak a mérkőzésekre, de az érettségi vizsgákra is nagy erőkkel készülnek.

Székelyhidi Sándor, Sustyák Bálint, Simon Mátyás, Lipcsei Péter


Lipcsei Péter a DVSC egyik kiemelkedő tehetsége, mindemellett pedig a Tóth Árpád Gimnázium végzős diákja.

– A Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karán gazdálkodás és menedzsment szakon szeretnék továbbtanulni. Mindig is fontosnak tartottam a tanulást, hogy stabil lábakon álljak a futball mellett is. Ez egy általános közgazdász szak, amivel a jövőben jó esélyem van az elhelyezkedésre gazdasági területen. Próbálom összehangolni a tanulást és a focit, ez eddig szerencsére sikerült. Az iskola mellett a sportot is nagyon komolyan veszem, hiszen elsősorban profi labdarúgó szeretnék lenni.


A 18 éves Simon Mátyás nemcsak az NB III-as csapat támadó szekcióját erősíti, hanem Bényei Ágostonnal egyetemben a Debreceni Ady Endre Gimnázium kiváló sportolóinak névsorát is.

– A hatévfolyamos matek-fizika osztályba járok, ebben a tanévben érettségizem – kezdte Simon Matyi. – Nemzetközi gazdálkodást szeretnék tanulni a Debreceni Egyetemen, angol nyelven. Érdekel a pénzügy és a nemzetközi kapcsolatok, az angolt is élvezem, emeltezni fogok belőle. Ezen felül még szlovákból is nyelvvizsgázom – tette hozzá Kassán született játékosunk. – A szüleim mindig azt mondták, hogy két lábon kell állni, így aztán szeretném a sportot és a tanulást ugyanolyan szinten nyomni. Előbb-utóbb eljöhet az idő, hogy ez a kettő elszakad egymástól, remélem, hogy akkor majd a sport lesz előrébb.


Sustyák Bálint akadémiánk csatára és a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium tizenkettedikes tanulója.

– Engem is a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kara érdekel első sorban, Petihez hasonlóan a gazdálkodás és menedzsment szak, vagy a kereskedelem és marketing. Régóta figyelemmel követem a magyar és világgazdaság eseményeit, sokat olvasok is a témában, akárcsak a marketingől. A családomban többen is vállalkoznak, minden bizonnyal innen jön az érdeklődésem. Édesanyámék arra tanítottak, hogy mindig legyen egy A és egy B terv, jelenleg a foci az A terv.


Székelyhidi Sándor, aki márciusban tölti tizennyolcadik életévét, már számos alkalommal pályára lépett az NB III-as csapatban.

– Pallagra járok középiskolába a Balázsházyba, a gimnázium sporttagozatán vagyok végzős. A terveim között szerepel, hogy a Debreceni Egyetem Műszaki Karán tanuljak tovább mint járműmérnök. Ehhez szerintem jó úton haladok, törekszem rá, hogy megszerezzem a kellő pontokat. Az otthoniak támogatnak a tanulás terén, nálam mind az iskola, mind a sport prioritás. Úgy látom, hogy itthon jelenleg mérnöki területen vannak a legnagyobb fejlesztések, például a BMW gyár idetelepülése is sokat dobott azon, hogy ezt a pályát válasszam.

Gyulai József

Szintén tizenkettedikes balázsházys Gyulai József. U19-es csapatunk középpályása, a Nyíregyháza melletti községből, Kállósemjénből került a DVSC Labdarúgó Akadémiára.

– Én is a Debreceni Egyetemen szeretnék továbbtanulni, kereskedelem és marketing szakon. A sport mellett ez az az irány, amely engem vonz, ebben látom a jövőmet, szívesen helyezkednék el ezen a területen. Mindig is törekedtem arra, hogy egyforma figyelmet fordítsak a sportra és a tanulmányaimra, ugyanakkor ha most előre tekintek, szeretném profi futballistaként látni magam a jövőben.

Gyarmati Zoltán zárásként hozzátette, akadémistáink körében ma már evidencia a nyelvvizsga, az emelt- és előrehozott érettségi, akárcsak a többlábon állás gondolata, amely a DVSC Labdarúgó Akadémia oktatási filozófiája.


Támogatóink