Értékes tornagyőzelem

2022. augusztus 10-én és 11-én Nyírbátorban rendezték meg az I. Bátor Talent Cup nevű tornát, ahol a DVSC Labdarúgó Akadémia U11-es csapata többek között az FTC-t, a Kisvárdát, a Nyíregyházi Bozsik Akadémiát és a Kolozsvárt is megelőzve az első helyet szerezte meg.

A torna első napján csoportmérkőzésekre került sor, amelyen Opre Gergely edző alakulata minden ellenfél ellen győzelmet aratva csoportelsőként folytathatta a tornát.

  • Balmazújváros csapata nem jött el, így minden ellene játszó csapat megkapta a 3 pontot.
  • Filo SE – 6-0
  • Nyíregyháza Spartacus – Bozsik Akadémia – 3-2
  • Tarpa SE – 6-1
  • Sajóvölgye FS – 5-1

  • A második nap a Gyöngyössel és a CFR Kolozsvár ellen kellett győzedelmeskedni, hogy a mieink a legjobb 3 csapat közé kerüljenek. A Gyöngyös 1 évvel idősebb csapattal jött a tornára, így minden ellen játszó csapat megkapta a 3 pontot úgy, hogy a mérkőzéseket lejátszották. Az 1 év korkülönbség leginkább fizikumban mutatkozott meg, ami 2-0-ás vereséget jelentett. A Kolozsvár ellen nagyon összeszedett játékkal 2-1 arányú győzelmet arattunk.
    A legjobb 3 csapat közé jutva a Kisvárda és a Ferencváros csapata ellen kellett megküzdeni a legfényesebb éremért. A Kisvárda ellen 3-0-ra nyert a DVSC LA, így az FTC ellen volt szükség a bravúrra, ami nagyon szoros mérkőzésen 2-0-ás győzelemmel sikerült is.
    A tornát együttesünk nyerte meg, a torna legjobb játékosának Nagy Zsombort választotta a zsűri. Csapatunk legtöbb gólját Tisza Borisz (9 gól) szerezte, mellette Szalai Miklós 1 évvel fiatalabbként 6 találattal járult hozzá a tornagyőzelemhez.

    A csapat tagjai: Hajnal Marcell, Szabó Gergely Csanád, Lakatos Benett, Szilágyi Ákos, Máté Botond, Nagy Zsombor, Jenei Bendegúz, Szalai Miklós, Gajdos Zsolt, Tisza Borisz, Gergely Mark Fabián.

Támogatóink