Csősz Richárd: Életem végéig emlékezni fogok erre a gólra

A DVSC labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéd vendégeként az elmúlt fordulóban. A lefújást követően a Hajdú-bihari Naplónak a DVSC gólszerzője, Csősz Richárd nyilatkozott, aki első találatát szerezte az NB I-ben. 

– Egész életemben emlékezni fogok erre a gólra. Bényeitől kaptam egy labdát a szélről, átvettem, ám felpillantani már nem volt időm, így érzéssel előttem. Nagyon boldog vagyok, hogy a hálóba került a labda. Remélem, most már jön a jó játék, és újabb gólokat tudok szerezni – emlékezett vissza a Loki 33-as számú futballistája. – Összességében egy nagyon jó, parázs, hajtós meccsen vagyunk túl, megvolt a tűz mindkét csapatban. Igaz, fél órán keresztül emberelőnyben játszottunk, ezt azonban sajnos nem tudtuk kihasználni, és nem tudtunk újabb gólt szerezni. A piros lap után talán azért domináltak a fővárosiak, mert nagyon kitámadtunk, ők pedig kontrákra játszottak. A büntető nagyon korán jött, utána azonban azt nyújtottuk, amit elterveztünk. A találkozó nagy részében uraltuk a játékot, de az utolsó passzokba sokszor hiba csúszott, így nem tudtunk nyerni – zárta szavait Csősz Richárd.

Támogatóink