Brusztolós nagyszombati mérkőzések

A DVSC két korosztályos csapata játszott bajnoki meccset az ünnepi hétvégén.

MLSZ Országos U19 „B” Csoport 8. forduló

U19-eseink szombaton hazai pályán fogadták a Várda Labdarúgó Akadémia együttesét. Zahuczky Botondék februárban a kisvárdaiak ellen kezdték a bajnokság második felét, akkor 2-2-es döntetlen született. A felek összecsapása most is döntetlenre végződött, gólt viszont ezúttal egyik csapar sem szerzett. Akadémistáink brusztolós mérkőzést játszottak az ukrán fiatalokkal teletűzdelt vendégekkel, folyamatos játék nem igazán alakult ki, fizikálisan azonban jó erőfelmérőként szolgált a találkozó.

DVSC-Várda LA 0-0 (0-0)

DVSC: Ecsegi – Sustyák, Tóth B., Karmacsi (Gyulai 88.), Kovács M. E., Zahuczky, Székelyhidi, Marozsán (Kovács G. 74), Pelles, Füzfői (Gomes 63.), Györgye
Vezetőedző: Sándor Csaba

Sándor Csaba: – Intenzív és fizikálisan erős mérkőzés volt a mai, próbálkoztunk hátulról felépíteni a támadásinkat, ez viszont nem mindig sikerült. A presszingünk összességében jó volt. Az utolsó negyedórában sikerült az ellenfel fölé nőnünk, és a lehetőségeink is megvoltak a gólszerzésre. Támadásban még fejlődnünk kell, de a fiúk mindent megtettek. A mérkőzés ugyanakkor szerintem elérte a célját, a fiúk is látták, milyenek a kemény mentalitású ukrán játékosok, ilyen agresszívan, de sportszerűen kell játszani.


MLSZ Országos U17 „A” Csoport 7. forduló

A DVSC U17 Budapestre utazott szombaton, ahol a Vasas vendégeként lépett pályára. A mérkőzést a hazaiak kezdték jobban, a 21. percben 2-0-ra vezettek az angyalföldiek. Ezt követően Karakas István és Bökönyi Martin góljaival egyenlítettek a mieink. A második félidő közepén újra vezetéshez jutott a Vasas, az utolsó tíz percben pedig többször is betalálva tovább növelte előnyét, beállítva a 6-2-es végeredményt.

Vasas Kubala Akadémia-DVSC 6-2 (2-1)

DVSC: Csapó – Szabó M., Harsányi (Mikuljuk 78.), Vaskó, Kosztyák, Karakas (Tóth S. 78.), Takács, Bökönyi, Doktor (Jaczkó 75.), Horváth-Gaudi, Cibla
Vezetőedző: Joó Zsolt
Gólszerzők: Karakas (30.), Bökönyi (53.)

Joó Zsolt: – Egy hektikus mérkőzést játszottunk. Jobban kezdett a Vasas, de utánna felvettük a játék ritmusát, szépítettünk, majd a második félidő elején egyenlítettünk is. Ebben az időszakaszban jó játékminőséget képviseltünk. Sajnos az ellenfél újra betalált, és ez eléggé megfogta a csapatot. Úgy gondolom, az eredmény túlzó, de gratulálok a Vasasnak, mert megérdemelten nyert. Tanulnunk kell a hibáinkból, több maradt ma a csapatban, mint amennyit kihozott magából.


Támogatóink