Közzétéve: 2025.05.05.
Csupán négy találkozót rendeztek a hétvégén, mind a négy hazai pályán került megrendezésre, és minden csapatunk győztesen vonulhatott le a pályáról a lefújást követően. Egyik mérkőzésen sem kellett a végkimenetelért aggódni, így a bajnokság hajrájába fordulva egyre élesednek a mérkőzések.
Többen is értek el mesterhármast, olyan is akadt, aki 4 gólig jutott, azonban a hétvége hőse kétséget kizáróan a debreceni Dani Olmo, azaz Zsiga Tamás lett, aki az U13-as mérkőzésen 8 gólt ért el.
U19 | DVSC-DVTK 3-0 (1-0)
DVSC: Balogh T. M. – Kis Gy., Mona (Vásquez, 78.), Rácz, Bodnár, Lovas (Lólé, 75.), Tercza (Sánta, 59.), Komlósi, Nyikos (Akbari, 78.), Kristóf P., Árva (Lénárt, 78.). Vezetőedző: Kerekes Zsombor.
Gól: Mona (15.), Kristóf P. (72.), Nyikos (75.)
Kerekes Zsombor: – Nagyszerűen játszottunk a mai mérkőzésen, védekezésben minimális hibával, labdabirtoklásban pedig gólratörően és kreatívan fociztunk. Létszámelőnyös szituációk megoldásában várok jobb hatékonyságot a fiataloktól. Gratulálok mindenkinek!
U14 | DVSC-DVTK 3-0 (2-0)
DVSC: Szilágyi Zs. (Szabó G., 78.) – Kovács Á., Csorba (Kovács Zs., 65.), Kányássy (Cziránku, 71.), Nagy B., Nagy Á., Balogh T. A. (Papp, 71.), Balázs P., Mester T., Grega (Joó, 65.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Balázs P. (12., 15., 67.)
Kolozsi Gergő: –
U13 | DVSC-Mezőkövesd Zsóry FC 18-0
DVSC: Máté – Kárándi, Zsiga, Gajdos, Nagy Zs., Németh, Jenei, Szilágyi B., Nagy Z. (Szilágyi Á., Sinka). Vezetőedző: Szabó Balázs.
Gól: Sinka (5., 52., 79.), Szilágyi B. (10., 64., 72., 76.), Zsiga (13., 14., 18., 35., 40., 53., 71., 73.), Nagy Zs. (37.), Szilágyi Á. (47.), Gajdos (66.)
Szabó Balázs: – Nehéz olyan mérkőzést értékelni, amikor az ellenfélnek egy kapuralövése volt. Gratulálok a csapatnak, hogy a találkozót motiváltan játszották végig a játékosok!
U12 | DVSC-Mezőkövesd Zsóry FC 7-1
DVSC: Szemán – Nagy Z., Molnár, Török, Vass, Takács L., Horenburg, Szigeti, Sörlei (Zimán, El Maestro, Magyar, Ferenczi). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Takács L. (5., 58.), Horenburg (10., 51., 54.), Vass (13.), Török (46.)
Tóth Ádám: – Összességében nem vagyunk túlzottan elégedettek a játékunk sebességével és minőségével, valamint a kihagyott helyzetek miatt is maradt hiányérzetünk. Ettől többet várunk el a csapattól minden tekintetben.