A Villarrealnál jártunk seregszemlén

Kolozsi Gergő és Quique Setién

Nyolcnapos tanulmányi úton vett részt a DVSC Labdarúgó Akadémiáról Gulácsi Bence vezető elemző edző, Kolozsi Gergő U15-ös vezetőedző, valamint Horváth Zalán és Balogh T. Márk U15-ös játékosok.
A szakemberek szakmai tréningeken vehettek részt, míg a játékosok belekóstolhattak egy spanyol topklub akadémiájának mindennapjaiba, edzéseken és felkészülési mérkőzéseken próbálhatták ki magukat. A mieink nem csak az utánpótlás foglalkozásokon vettek részt, hanem a LaLiga jelenleg 8. helyén álló felnőtt csapat tréningjét is megtekinthették.

A Barcelona és Valencia között található Vila-real és környéke nagyjából 670 ezer lélekszámú, így nagy a merítési lehetőség a focizni vágyó fiatalok közül, hiszen mindenki a sárga tengeralattjáróban szeretne focizni. A Villarreal csapata olyan akadémiát tudott létrehozni, amelynek jó ajánlólevele a 2021-ben Európa-ligát nyerő (Villarreal-Manchester United 1-1 bu.: 11-10) felnőtt csapat, hiszen 16 saját nevelésű játékos volt a keretben. Mivel a DVSC is bátran épít be fiatal játékosokat, így a két klub filozófiája közelít egymáshoz és talán ezért is gördülékenyebb a közös munka.

Kolozsi Gergő: A tanulmányi út célja az volt, hogy betekintést nyerhessünk egy top csapat munkájába, és ha találunk olyan dolgot, amit itthon hasznosíthatunk, akkor már megérte. Sok élménnyel gazdagodtunk ez alatt a nyolc nap alatt, sok dolgot hasonlóan látunk, de a szemünket is felnyitotta, hogy miben kell fejlődnünk, vagy többnek lennünk.

A debreceni küldöttség megtekinthette a Villarreal-Barcelona spanyol bajnoki meccset is.

Az elhangzott információk alapján nem ez volt az egyetlen ilyen tanulmányi út, a jövőben is biztosan lesznek hasonló szakmai utak.

Támogatóink