A gyerekek életébe beköszöntő minőségi változás

A Különleges Akadémia decemberben kezdte meg működését a DVSC Labdarúgó Akadémia pallagi edzőközpontjában. A kezdeményezés céljáról, jelenéről és jövőjéről a Hagymásy Orsolya, a projekt szakmai koordinátora beszélt honlapunknak.

– A távlati cél a Különleges Akadémián futballozó gyermekek számára is a versenysport. Magyarországon ez még gyerekcipőben jár – hiszen elsőként Debrecenben alakult meg ilyen akadémia – Olaszországban a FIGC (Olasz Labdarúgó-szövetség) által elismert rendszerben zajlik évek óta a fogyatékossággal élő fiatalok bajnoksága – mutatott rá Hagymásy Orsolya.

„Az itteni foglalkozásoknak köszönhetően a gyerekek életébe egy minőségi változás köszön be. Sportolói identitással, csapatszellemmel, barátokkal és valódi futball ismeretekkel gazdagodnak. Az itt átélteket hazaviszik magukkal, az igazi pozitív fejlődés, a láncreakció otthon kezdődik el.”

Hagymásy Orsolya szakmai koordinátor

– A decemberi indulást megelőzte egy felkészülési folyamat az olasz modell (Insuperabili, azaz Legyőzhetetlenek program) alapján. Ez a modell már 10 éves tapasztalattal rendelkezik Olaszországban, ahol 17 ilyen speciális akadémia működik, több mint 650 fiatalnak biztosítva sportolási lehetőséget. Három fő terület képezi a módszer alapját: futball, pszichológia és gyógypedagógia. Fantasztikus, motivált debreceni szakemberstábbal kezdtük meg munkánkat és mindemellett természetesen továbbra is várjuk a csatlakozni vágyók jelentkezést a csapatunkba.

Szeretettel várjuk a családokat, gyerekeket, heti két alkalommal, kedden és pénteken 14-től 15 óráig, a téli időszakban a DVSC Labdarúgó Akadémia fedett pályáján, míg tavasztól a Debreceni Sportcentrum fog otthont adni tevékenységünknek.


Támogatóink