Rangos nemzetközi tornán értek el 3. helyezést az U9-esek

Húsvét hétvégéjén a II. Health Sport Super Cup-on vett részt U9-es alakulatunk, ahol 30 csapat közül kellett jó eredményt elérni. A magyarországi élcsapatokon kívűl érkeztek csapatok Ausztriából, Romániából, Szlovákiából, valamint Szerbiából a Cvrena Zvezda is.

A debreceni legények az A jelű nyolccsapatos csoportba kerültek, és a szombati alapszakaszbeli 7 mérkőzés után a második helyen zártak, így másnap az aranyágon folytathatták, a további küzdelmeket. A legjobb nyolc csapat 2 csoportra lett osztva, a mieink meggyőző játékkal az élen ártak, így következhetett az elődöntő. Itt az MTK jobbnak bizonyult, a debreceni gyerekek a hétvége egyetlen vereségét szenvedték el, de nem sok okuk volt panaszkodni, hiszen az ezt követő bronzmeccsen ismét nyertek, így a harmadik helyen zárták a tornát.

Oláh János edző:Varázslatos hétvégén vagyunk túl a kétnapos cegléden rendezett II. Health Sport Super Cup-on, melyen 30 U9-es korosztályú csapat vett részt. A torna szinvonalát jelzi, hogy összesen öt országból voltak jelen a csapatok. A szervezés a szokásos módon kifogástalan volt, kiváló pályák, szuper környezetben.

A srácok a szédületes első napi teljesítményüket a második napon felül tudták múlni és szépen haladtak előre a kiváló ellenfelekkel szemben. A nap végére borzalmasan elfáradtak a gyerekek, mindent kiadtak magukból!
Köszönjük a srácoknak ezt a szép teljesítményt, bámulatosan képviselték egyesületünket!

Fejődésünkhöz nagyon sok ilyen tornán kell részt vennünk!

Köszönjük a meghívást és gratulálunk a szervezéshez!
Köszönjük a szülőknek a támogatását!

Fotók: Molnár Enikő

Támogatóink