A végletek fordulója

Ezen a játéknapon nagyon egyértelmű mérkőzéseket láthattunk, hiszen minden pályára lépő csapatunk vagy nagyon nyert, vagy nagyon kikapott. Persze, egyik sem volt benne a pakliban, de ha már így alakult, nézzük sorban.

Joó Zsolt U19-es alakulata az Újpest vendégeként lépett pályára, és bár szoros meccsre volt kilátás, ez most jó értelemben elmaradt, hiszen magabiztosan gyűjtötte be csapatunk a 3 pontot, ahogyan az U17-esek is, akik szintén a fővárosban vizitáltak az újonc Budai FC vendégeként. Aztán az előző két mérkőzés „szomszédságába” látogató U16-os csapatunk is győzelemmel térhetett haza.

A hazai fellépők ellenben beszaladtak a vágóhídra kicsit szétnézni, de vélhetően elég is volt ennyi nekik. Az FTC ezen a játéknapon nem kímélte a vendéglátókat, U15-ben és U14-ben is magabiztos sikert aratott.

Csupán a kisebbek Kisvárda elleni sikerei enyhíthettek ezen a szombati napon, hiszen az U13-as és U12-es csapatunk is győzelemmel zárta a napot.

A hétvégi eredmények:

U19 | UTE – DVSC 1-5 (0-3)
DVSC:
Szalóki – Bodnár B. (Tóth S., 81.), Nyikos (Lólé, 70.), Lovas (Bécsi, 81.), Perpék, Sánta, Rácz, Kristóf P. (Molnár, 81.), Kis Gy. (Veres, 70.), Pál, Csipak. Vezetőedző: Joó Zsolt.
Gól: Jászberényi (20., ög.), Perpék (25.), Lovas (36.), Pál (73.), Veres (87.)
Joó Zsolt: A mai napon csapat és egyéni szinten is jó teljesítményt nyújtottunk, ezáltal sok minőségi helyzetet tudtunk kialakítani. Véleményem szerint ilyen arányban is megérdemelt győzelmet arattunk. Gratulálok a játékosoknak és a stábnak, és köszönet a második csapatunk támogató hozzáállásáért!

U17 | Budai FC – DVSC 0-3 (0-0)
DVSC:
Elekes – Albert, Vincze T., Járomi, Varga Zs. (Fórizs, 88.), Kiss M., Kovács P. (Pindicska, 74.), Barna (Viazovyk, 46.), Serucza, Kis K. (Tóth N., 85.), Panimacsenko (Szűcs, 85.). Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Panimacsenko (62.), Kiss M. (82.), Fórizs (92.)
Garamvölgyi Péter:Nagy dícséret illeti az egész csapatot, mert végig látszott a srácokon, hogy nagyon akarják a sikert. Vélemenyem szerint megérdemelt gyözelmet sikerült elérnünk egy nagyon kulturáltan futballozó ellenfél ellen. Gratulálok az egész csapatnak és a szakmai stabnak is!

U16 | Gödöllői SK – DVSC 0-2 (0-0)
DVSC:
Téglási – Viszokai, Hermann, Szabó Gy. (Mezősi, 81.), Illés, Vig T. (Bandics, 81.), Sándor K. (Dékány, 87.), Ruskó, Sápi, Bartuska, Schwarcz M. (Vasas, 70.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Ruskó (48., 64.)
Kolozsi Gergő:

U15 | DVSC – FTC 1-5 (0-1)
DVSC:
Benkő – Szabados Páris, Kovács Á., Kovács Zs. (Habi, 60.), Szilágyi N., Kányássy, Nagy B. (Joó, 54.), Csorba (Cziránku, 54.), Vona, Balázs P. (Czencz, 60.), Balogh T. A. Vezetőedző: Árva Norbert.
Gól: Szilágyi N. (69.)
Árva Norbert:Az első félidőben meg voltak a lehetőségeinek a mérkőzés megnyeresehez, de sajnos kimaradtak, és ahogy lenni szokott, gólt kaptunk, az ellenfélt hozzá segítettük a vezetéshez.
A második félidőben mindent megpróbáltunk, de csak szépíteni tudtunk, míg a Fradinak a kontrái nagyon hatékonyak voltak.

U14 | DVSC – FTC 0-6 (0-1)
DVSC:
Máté B. (Szabó G., 41.) – Zsiga, Réti (Gajdos, 41.), Tisza (Jenei, 50.), Schwarcz V., Nagy Z. (Sinka, 66.), Vaszilkó, Szilágyi Á., Orbán, Szűcs D., Tatár (Nagy Zs., 61.). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Tóth Ádám: Az első játékrészben jól tartottuk magunkat, a játékunk is helyenként egész jól nézett ki. A másodikban màr a harmadik bekapott gól után nem volt bennünk semmi magabiztosság, hogy meccsbe maradjunk. Viszont, ennek ellenére is volt négy nagyobb helyzetünk, de ezekből egyet sem tudtunk berúgni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy fizikálisan még nem tudtuk felvenni a Fradival a versenyt. A párharcok nagy százalékában szinte esélyünk sem volt. Van mit javítani, de ez a folyamat része ebben a korosztályban is.

U13 | DVSC – Várda LA 2-0
DVSC
: Zimán – Lukács, Korbély, Szigeti, Magyar, Szilágyi B., Orosz, Sörlei, Nagy Z. (Szemán, Molnár, Takács, Varga L., Csalánosi, Kulcsár). Vezetőedző: Ignáth Sándor.
Gól: Szilágyi B. (74.), Orosz (79.)
Ignáth Sándor:A mai mérkőzésen két dolgot kértem a gyerekektől: egyet labdaszerzésnél, és egyet támadás felépítésnél, hogy hogyan csinálják. Ezt a két dolgot nagyon hamar megértették, és nagyon jól tudták alkalmazni a mérkőzésen, ebből is látszik, hogy milyen jó alapot kaptak a gyerekek a korábbi években. Nagyon sok jó egyéni teljesítmény volt a mai napon, de csapatban is nagyon jól működtek együtt. A Kisvárda bár kevés helyzetet dolgozott ki azok mind veszélyesek voltak, az eredményből is látszik hogy egy nagyon szoros mérkőzésen vagyunk túl, ahol végig jó iramban focizott mind a két csapat.

U12 | DVSC – Várda LA 6-1
DVSC:
Lisztes – Szűcs, Dinkó, Mogyoróssy, Rácz, Tóth Á., Hacker, Sidibe, Balogh Á. (Józsa, Orenstein, Karacs, Gorzó, Kapczár). Vezetőedző: Kassay Gergő.
Gól: Dinkó (18., 64.), Balogh Á. (20.), Rácz (23., 68.), Mogyoróssy (35.)
Kassay Gergő: A jó játék mellett végre a kapu előtti befejezéseink is gólokban mutatkoztak meg. Az előző mérkőzéshez képest ezen a téren sikerült előrelépnünk. Gratulálni szeretnék az egész csapatnak a mérkőzés során mutatott mentalitásért és játékért!

Feledtetve a második fordulót, győzelem az elsőben

Szerda délután mérkőzést pótolt U14-es csapatunk az első fordulóból elmaradt Kisvárda elleni bajnokin, melyen Tóth Ádám tanítványai magabiztos sikert arattak.

U14 | DVSC – Várda LA 6-0 (3-0)
DVSC:
Máté B. (Szabó G., 41.) – Zsiga (Sinka, 56.), Réti (Jenei, 52.), Tisza (Szilágyi B., 52.), Nagy Z. (Gajdos, 52.), Vaszilkó, Schwarcz V. (Nagy Zs., 56.), Szilágyi Á., Orbán (Németh, 56.), Szűcs, Tatár. Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Schwarcz V. (12., 14., 53.), Zsiga (39.), Tisza (48.), Sinka (77.)
Tóth Ádám:Nagyszerűen futballoztunk a mai meccsen, és sok gólt szereztünk, ami persze egy pozitív dolog, de helyén kell kezelni. A csapat hozzáállása viszont nagyon tetszett, gratulálok minden pályára lépő játékosnak!

Up válogatott körkép: öten is meghívót kaptak

Szerbiában, a Stevan Vilotic kupán edzőtáborozik a magyar U19-es válogatott, ahol a hazai csapaton kívül Portugália és Montenegró válogatottjával is összeméri erejét Kemenes Szabolcs szövetségi edző legénysége.
A mieink keretét erősíti Debrecenből Tercza Gergő, Egri Imre és Mona Árpád.

Program:

Szeptember 04., Zenta: Portugália-Magyarország 3-1
(Egri 79 percet játszott)

Szeptember 06., Szabadka: Szerbia-Magyarország 3-1
(Mona végig a pályán volt, Egri a 70. percben állt be)

Szeptember 09., Topolya: Magyarország-Montenegró 2-1
(Egri 61 percet játszott)

Gratulálunk mindenkinek!

A magyar U18-as válogatott szeptember 14-18. között edzőtáborozik majd, melynek keretein belül megmérkőzik Észak-Macedónia válogatottjával is. A DVSC-től Balogh T. Márk és Sánta Milán kapott meghívót.

Sikeres felkészülést kívánunk mindenkinek!

Borítókép: mlsz.hu

Ennél azért jobban is alakulhatott volna a szombat

Nagy reményekkel vártuk a szombat 12 órát, hiszen három csapatunk is hazai környezetben mutathatta meg magát. Az időjárás valamelyest kedvezett, azonban sem az U19-es, sem pedig az U17-es csapatunk nem fogott ki jó napot. Az U16-os találkozó tartogatott némi izgalmat a hajrában, de összességében jogos pontosztozkodás történt. Hasonlóan alakult az U15-ös és U14-es vendégszereplés is, annyi különbséggel, hogy Árva Norbert tanítványai pontot mentettek, mígy az U14-esek elvéreztek Szombathelyen.

A kisebbek, azaz U12-es és U13-as csapatunk jó szériája révén most Egerben tette le a névjegyét.

Eredmények:

U19 | DVSC – Bp. Honvéd 0-4 (0-2)
DVSC:
Szalóki – Pál I. (Pelles, 46.), Molnár B. (Bécsi, 84.), Lólé, Veres, Nyikos (Tóth S., 68.), Bartha, Lénárt, Kristóf P., Kis Gy., Csipak. Vezetőedző: Joó Zsolt.
Joó Zsolt:A mai napon az ellenfelünk jobb volt nálunk, és megérdemelt győzelmet aratott.
Nekünk sok tanulsággal szolgált a mérkőzés, amiből tanulni fogunk, és ezáltal tudunk fejlődni.

U17 | DVSC – Bp. Honvéd 1-2 (0-1)
DVSC:
Elekes – Barna, Albert, Vincze T., Járomi (Viazovyk, 46.), Varga Zs., Kiss M., Kovács P., Panimacsenko (Pindicska, 79.), Serucza, Kis K. (Lengyel, 83.). Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Albert (48.)
Garamvölgyi Péter:Úgy gondolom, hogy a mérközés fordulópontja a mi kezünkben volt, de nem tudtunk élni vele. A döntetlen reálisabb eredmény lett volna, meg kell tanulnunk az ilyen kiélezett mérkőzéseket a saját javunkra fordítani.

U16 | DVSC – MTK 2-2 (1-0)
DVSC:
Téglási – Sápi, Hermann, Szabó Gy., Illés, Vig T. (Bandics, 65.), Sándor K., Ruskó, Bartuska, Viszokai, Schwarcz M. (Vasas, 76.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Sándor K. (40.), Szabó Gy. (61.)
Kolozsi Gergő: A mérkőzés egészét tekintve talán igazságosnak mondható a lehetőségek alapján a végeredmény, sokat tettek bele a játékosok. Bizonyos periódusokban inkább a küzdelem dominàlt a pályán, de mind a két kapu előtt adódtak lehetőségek, helyzetek. Egy nagyon jó ellenfél ellen játszottunk hasznos mérkőzést.

U15 | Bp. Honvéd – DVSC 1-1 (1-1)
DVSC:
Benkő – Kovács Á., Mester, Szilágyi N., Nagy B., Nagy Á., Balogh T. A. (Kányássy, 46.), Szabados Páris, Balázs P. (Joó, 65.), Csorba (Cziránku, 46.), Vona (Kovács Zs., 77.). Vezetőedző: Árva Norbert.
Gól: Tőzsér (35.)
Árva Norbert:Az első félidőben jól játszottunk, többet volt nálunk a labda, és ezáltal megvoltak a lehetosegeink, meg is szereztük a vezetést; Nagy Ákos 18 méterről lőtt egy szép gólt, sajnos a második gólt nem tudtuk belőni, és ahogy lenni szokott, az első félidő végén kaptunk egy gólt.
A második félidő kiegyenlitett volt, mindkét csapatának megvoltak a lehetőségei, hogy megnyerje a találkozót. Összességében egy jó mérkőzést játszottunk, gratulálok a játékosoknak!

U14 | Illés Akadémia – DVSC 5-0 (3-0)
DVSC:
Szabó G. (Máté B., 41.) – Jenei, Tatár (Németh, 41.), Réti (Sinka, 15.), Tisza (Nagy Zs., 41.), Nagy Z. (Szűcs, 41.), Vaszilkó, Shwarcz V. (Gajdos Zs., 41.), Szilágyi Á., Zsiga, Orbán. Vezetőedző: Fikker Ferenc.
Fikker Ferenc:

U13 | Eger SE – DVSC 0-6
DVSC:
Zimán – Nagy Z., Molnár M., Szigeti, Szilágyi B., Korbély, Györfi, Csalánosi, Sörlei (Magyar, Orosz, Lukács, Takács L., Varga L.). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Szilágyi B. (26., 65., 75., 80.), Orosz (58.), Takács L. (74.)
Tóth Ádám: Végig kontrolláltuk a találkozót. Voltak igazán nagyszerű egyéni teljesítmények, de mellette csapatként is nagyon jól működtünk. Külön öröm, hogy 5 meccs óta gólt sem kaptunk, ami az imént mondottakat meg is erősíti. Gratulálok a srácoknak a mai teljesítményért is!

U12 | Eger SE – DVSC 0-3
DVSC:
Lisztes – Hacker, Rácz, Mogyoróssy, Hamar, Orenstein, Kapczár, Sidibe, Szűcs R. (Józsa, Dinkó, Kolozsi, Tóth Á., Gajdos, S., Balogh Á.). Vezetőedző: Kassay Gergő.
Gól: Dinkó (54.), Hamar (72.), Gajdos S. (80.)
Kassay Gergő:Egy szervezett, jó ellenféllel játszottunk egy kiélezett mérkőzést, amely során rengeteg helyzetet tudtunk kialakítani, azonban a befejezésekkel még hadilábon állunk. A fiúk küzdeni akarása azonban beérett, sikerült megszerezni a vezetést, majd a hajrában végleg eldönteni a végkimenetelt. Gratulálok az egész csapatnak!

Sergio Navarro járt az akadémiai edzőknél

Az Akadémia edzői stábjának részére kötetlen beszélgetést, amolyan gondolatébresztőt kezdeményezett a felnőtt csapat szakvezetője, Sergio Navarro, aki több nevesebb – pl. a Villarreal és az Athletic Bilbao – utánpótláskézó központban is dolgozott szakmai igazgatóként. Köztudott, hogy a bilbaoi piros-fehér-fekete klub kizárólag saját nevelésű játékosokra épít. A jó hangulatú beszélgetés végül másfél órásra sikeredett. Az első ilyen alkalom volt, de vélhetően nem az utolsó.

Gólzáporos idénykezdet

Nem mondhatjuk, hogy unatkoztunk volna a 2025-26-os idény első mérkőzésein, hiszen csapataink kezdeményezően, bátran léptek pályára, ami gólokban is megmutatkozott. Igaz, az U17-esek nem örülhettek a nap végén, illetve az U15-ös mérkőzés is balszerencsés döntetlennel zárult, bár ez a találkozó végig magában hordozta az x-et. A többi csapatunk azonban nem csak szép játékkal rukkolt elő, hanem a pontokat is begyűjtötték. Folytatás szeptember 6-ána 2. fordulóval.

U19 | Szeged-Csanád GA – DVSC 1-3 (0-2)
DVSC:
Szalóki – Lólé (Perpék, 77.), Veres, Nyikos, Lovas (Bartha, 65.), Kis Gy., Kristóf P. (Molnár B., 65.), Pál I. (Tóth S., 77.), Szakál, Csipak, Lénárt (Krizsán, 87.). Vezetőedző: Joó Zsolt.
Gól: Kristóf P. (12.), Nyikos (32., 55.)
Joó Zsolt:Az első fordulóban a Szeged csapatához látogattunk, ahol véleményem szerint, az első félidőben az történt, amit mi szerettünk volna Kétgólos előnyünk ellenére is volt hiányérzetem, mert volt még több nagy lehetőségünk, amiből gólt kellett volna szereznünk. A második félidő elején meg is büntetett minket a hazai csapat, amikor több hibát is vétettünk. Ezután viszont gyorsan újra gólt tudtunk elérni. A maradék játékidőben mindkét csapat előtt akadt lehetőség, de az eredmény már nem változott, így megérdemelt győzelmet arattunk.
Gratulálok a csapatnak és a stábnak!

U17 | ETO Akadémia – DVSC 5-2 (3-2)
DVSC:
Elekes – Kis K., Albert (Lengyel, 79.), Vincze T., Járomi, Kiss M., Kovács P. (Pandicska, 64.), Viazovyk (Fórizs, 75.), Panimacsenko (Tóth N., 75.), Serucza, Barna L. (Szűcs A., 64.). Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Panimacsenko (26.), Járomi (44.)
Garamvölgyi Péter: A végeredmény nem tükrözi hűen a mérkőzés képét, leginkább a második félidőre gondolok, mert ezen időszakban
nyomást tudtunk gyakorolni az ellenfelünk kapujára, de nem sikerült gólt, gólokat elérnünk, és egy ellentámadás megpecsételte a sorsunkat. Tanulni fogunk a hibáinkból!

U16 | ZTE – DVSC 2-5 (0-2)
DVSC:
Téglási (Bányai, 75.) – Viszokai (File, 67.), Szabó Gy., Illés, Vig T., Sándor K., Ruskó (Grega, 67.), Hermann, Sápi, Schwarcz M. (Vasas, 69.), Bandics (Bartuska, 46.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Sándor K. (28., 53., 58.), Vig T. (42.), Vasas (70.)
Kolozsi Gergő:Az első félidőben az első 25 percben mind a két kapu előtt adódtak helyzetek, amelyek kimaradtak. Ezután sikerült megszereznünk a vezetést, és ezt követően végig irányítani a találkozót. Sok helyzetet sikerült kialakítani, uraltuk a mérkőzés további részét. A játékosoknak gratulálok, örülök, hogy több jó egyéni teljesítmény is párosult a csapat győzelme mellé!

U15 | DVSC – Illés Akadémia 2-2 (1-0)
DVSC:
Szilágyi Zs. – Kovács Á., Csorba, Kovács Zs., Mester (Cziránku, 41.), Szilágyi N., Kányássy, Nagy B., Nagy Á., Balogh T. A., Vona (Habi, 59.). Vezetőedző: Árva Norbert.
Gól: Szilágyi N. (37.), Nagy B. (75.)
Árva Norbert:

U13 | DVSC – Nyíregyháza SFC 8-0
DVSC:
Máté B. – Korbély, Molnár M., Szigeti, Szilágyi B., Györfi, Csalánosi, Sörlei, Nagy Z. (Zimán, Lukács, Takács, Varga L., Orosz, Kulcsár). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Csalánosi (6.), Szilágyi B. (8., 41., 58.), Kulcsár (24.), Molnár M. (47.), Györfi (52.), Lukács (72.)
Tóth Ádám: A nagy meleg ellenére jól kezdtünk, majd szépen 3 szerzett gól után egy 20 percet végigaludtunk. Pár dolgot átbeszélve új lendületet kaptak a srácok, és az utolsó 40 percben egész jól futballoztak. Gratulálok a csapatnak, de leginkább azoknak, akik ma is megfelelő hozzáállással tolták végig a mérkőzést!

U12 | DVSC – Nyíregyháza SFC 3-2
DVSC:
Lisztes – Szűcs R., Mogyoróssy, Rácz P., Hacker, Kapczár, Sidibe, Hamar, Balogh Á. (Orestein, Dinkó, Karacs, Gajdos, Tóth Á., Gorzó, Kolozsi, Szilágyi K., Józsa). Vezetőedző: Kassay Gergő.
Gól: Sidibe (20., 55.), Mogyoróssy (54.)
Kassay Gergő: Küzdelmes mérkőzésen sikerült győzelmet aratnunk a Nyíregyháza ellen a bajnokság nyitófordulójában. A csapat hátrányból felállva fordította meg a találkozót, és a nagy meleg ellenére is jó iramot diktált. A bekapott gól sem törte meg a gyerekeket, akik végül megérdemelt, szép győzelmet arattak. Gratulálok az egész csapatnak!

Hajdúdorogon jártak az U8-asok

Hajdúdorogra, partneregyesületünkhöz látogatott szombaton az U8-as keret, ahol a II. HDSE HWR Telecom U9-es Utánpótlás Tornán vettek részt. Bolgár Dénes és ifj. Oláh János tanítványai végül a 3. helyen végeztek.

Bolgár Dénes U8-as edző: A torna elején álmoskásan kezdtünk, de utána felébredtek a gyerekek, igazi csapatként küzdöttek egymásért. Jól szolgálta a felkészülésünket ez a torna, köszönjük a meghívást a Hajdúdrognak!

Négy ország focistái lepték el a pallagi edzőközpontot

Augusztus utolsó (vasár)napján, azaz 31-én 4 Nemzet Évadnyitó Tornát hirdetett meg Akadémiánk U9-es, U10-es és U11-es korcsoportokban, amelyre a magyar csapatokon kívül Szlovákiából, Romániából és Ukrajnából érkeztek csapatok. A hazai erőkön kívül tiszteletét tette Pallagon a CFT FAMT PREŠOV, FROHLICH FOIENI, FSG UNGVÁR, VIITORUL ARAD, GROSICS AKADÉMIA, ÚJPEST, FERENCVÁROS, DEAC, VIITORUL NAGYKÁROLY, MAROSVÁSÁRHELY és SEPSI OSK.

Oláh János U9-es edző, főszervező:Úgy gondoltuk, hogy az iskola megkezdése előtt rendezünk egy tornát, hogy jól megmozgassuk a srácokat.
Az élőfüves pályák tökéletes helyszínt biztosítottak a gyerekeknek, és mondhatjuk, hogy az időjárás tökéletes volt, végig lógott az eső lába, de végül kibírta komoly csapadék nélkül.
A tornát három korcsoportnak szerveztük, U9-U10-U11-es gyerekek számára, mindenhol 8-8 csapattal.
A csapatok nagyrésze külföldről érkezett, Romániából, Szlovákiaból, Ukrajnából, de érkeztek a fővárosból is. Igyekeztünk olyan kiváló csapatokat hívni, akikkel kevesebbet játszunk.
A torna lebonyolítása körmérkőzéses rendszerben történt, tehát mindenki játszott mindenkivel, így hét mérkőzés jutott csapatonként. A tökéletes körülmények kialakításában a kilátogató szülők, hozzátartozók és szurkolók is hozzájárultak a sportszerü szurkolásukkal, biztatásukkal.
Köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott hozzánk!

Buka Bence U10-es edző:Vasárnap a 4 Nemzet DVSC Évnyitó Kupán vettünk részt Pallagon. Nagy öröm volt számunkra, hogy végre hazai környezetben mutathattuk meg magunkat egy remekül megszervezett és lebonyolított tornán, ahol külön dicséret illeti Oláh Jani kollégánkat! Minden játékosunknak jár a gratuláció, mert egy nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtottak mind a 7 mérkőzésen, látványos támadásokat és gólokat szerezve veretlenül sikerült megnyernünk a tornát. Az aranyérem mellé a legjobb kapusnak járó díjat is bezsebeltük Komjáthi Zétény kapusunknak köszönhetően. Gratulálunk a játékosoknak, és köszönjük a szülők támogatását a mérkőzéseken!

Mezei Norbert U11-es edző: Kiváló szervezésű tornán vettünk részt, ahol a megszokottól eltérően több külföldi csapattal tudtunk megmérkőzni. Nagyon meg vagyok elégedve a gyerekek hozzáállásával, végig motiváltan, tudatosan fociztunk, minden mérkőzésen domináltunk. A nap csúcspontja az Újpest elleni győzelmünk volt, az a mérkőzés nagyon magas színvonalon zajlott, illetve a két szülői brigád miatt nagyon jó hangulatban is. Hét mérkőzésen egyetlen gólt kaptunk, tehát mindent összevetve nagyon pozitív napot zártunk, büszkék vagyunk a gyerekekre! Köszönjük Oláh János kollégámnak a szervezést!

Galériák:

3, 2, 1… start

Pénteken kezdetét veszi a 2025-2026-os idény a Kiemelt bajnokságokban, és rögtön négy hazai találkozó is terítékre kerül. U19-es csapatunk Szegeden kezdi a pontvadászatot, az U17-esek Győrbe utaznak, míg az U16-osok Zalaegerszegre. Hazai pályán láthatjuk az U15-ösöket, akik az Illés Akadémiát fogadják, majd a nap zárásaként az U13-as és U12-es csapataink egyaránt a Nyíregyházát látják vendégül. Az U14-es csapatunk Kisvárda elleni bajnokija szeptember 10-én kerül lebonyolításra.

A hétvégi program:
08.29. péntek
U19 | Szeged-Csanád Grosics Akadémia – DVSC
U17 | ETO Akadémia – DVSC
U16 | ZTE FC – DVSC
U15 | DVSC – Illés Akadémia
U13 | DVSC – Nyíregyháza SFC
U12 | DVSC – Nyíregyháza SFC

Mindeközben a kisebbek is erőfelmérőn vesznek részt, hiszen vasárnap hazai környezetben kerül lebonyolításra a DVSC 4 Nemzet Évadnyitó Tornája U9-es, U10-es és U11-es korosztályban, az U8-asok pedig szombaton Hajdúdorogra látogatnak.

U10: második hely Nyíregyházán

Kedden a Spartacus Kupán járt U10-es csapatunk Nyíregyházán. Buka Bence tanítványai 100%-osan zárták az alapszakaszt, majd az elődöntőből is magabiztosan jutottak a döntőbe, ahol a Ferencváros várt a debreceniekre. Itt a zöld-fehérek bizonyultak jobbnak, így a DVSC a második helyen zárt.

Eredmények:
DVSC – Nyírbátor- 14:0
DVSC – Békéscsaba- 3-1
DVSC – Nyíregyháza piros 6:0
DVSC – Atletico Arad 3:1
Elődöntő:
DVSC – Nyíregyháza kék 6-1
Döntő:
DVSC – FTC 0-2

A torna legjobb játékosa: Fúró Bence (DVSC)

Buka Bence edző:Nem mindennapi időpontban, de remek szervezés és kifogastalan időjárás mellett vettünk részt a nyíregyházi Spartacus Cup-on, ahol csapatunk a szokatlan pályaméret, játékoslétszám és a korosztályra nem jellemző szabályokhoz kiválóan alkalmazkodva a döntőig menetelt. A torna jó alkalmat teremtett gyakorolni az eddig tanultakat. A gyerekek mérkőzésről mérkőzésre egyre tudatosabban játszottak, ami az eredményben is megmutatkozott. Nagyot léptünk előre a labdaszerzés területén, de a befejezések pontatlanok voltak. Nagy élmény volt a stadion gyepén játszani a döntőt, ahol egy lüktető, a korosztályban jó iramúnak mondható mérkőzésen a helyzeteit jobban kihasználó Ferencváros tudott legyőzni, de nincs okunk csüggedni, mert a tornán mutatott játék és hozzáállás a jövőre nézve biztató. Külön öröm volt számunkra, hogy a torna legjobb játékosát mi adtuk Fúró Bence személyében. Gratulálunk a fiúknak az egész tornán nyújtott teljesítményükhöz!

U12: rangos tornán értek el sikert a debreceni gyerekek

Az U13-asokhoz hasonlóa Erdélybe látogatott U12-es csapatunk is a hétvégén, ahol a Krasznai Utánpótlás Tornán szerepeltek.
Kassay Gergő tanítványai végig remekül teljesítve, veretlenül meneteltek a döntőig, ahol a Csíkszereda első számú csapata tudta csak megállítani őket, így a második helyen zártak a debreceniek. A torna legjobb kapusa és a gólkirály is a DVSC kötelékéből került ki.

Eredmények:
DVSC – Kraszna 2-0
Csíkszereda II. – DVSC 1-1
Csíkszentmihály – DVSC 0-8
DVSC – Kolozsvár 6-0

Elödöntő:
Székelyudvarhely – DVSC 0-1

Döntő:
Csíkszereda I. – DVSC 3-1

Legjobb kapus: Lisztes Marcell (DVSC)
Gólkirály: Gajdos Sándor (DVSC)

Kassay Gergő: Az FK Kraszna csapatának pályaavató tornáján vettünk részt, ahol erős ellenfelekkel mérhettük össze tudásunkat. A gyerekek minden találkozón fegyelmezetten, szervezetten és bátran futballoztak, aminek köszönhetően több szép győzelmet is arattunk, és egészen a döntőig meneteltünk. Végül a 2. helyen zártuk a tornát, ami nagyszerű eredmény ebben a rangos mezőnyben. Gratulálok a fiúknak a hozzáállásért és a teljesítményért!

U13: nemzetközi siker Szatmárnémetiben

A Partium Akadémia szervezésében 12 csapatos nemzetközi tornán szerepelt U13-as csapatunk Szatmárnémetiben. 3-3 mérkőzés volt szombaton és vasárnap a programban, melynek második fele már aranyágon zajlott, köszönhetően a szombati remek telejsítménynek; Tóth Ádám tanítványai nem találtak legyőzőre ezen a napon.

A debreceni gyerekek a jó formát át tudták menteni másnapra is, ami a döntőt jelenetette, és csakúgy, mint előző nap, itt is magabiztosan nyertek erdélyi ellenfelük ellen és megérdemleten emelhették a magasba az első helyért járó kupát.

Eredmények:

DVSC – FK DAC 1-0
DVSC – NK Osijek 4-2
DVSC – FK Csíkszereda 3-0
Aranyág
DVSC – PAFC 1-0
DVSC – UTE 1-1
Döntő
DVSC – FK Csíkszereda 3-0
Szigeti Szabolcs (DVSC) a Dream Team legjobb jatékosa.

A torna végeredménye:

  1. DVSC
  2. ⁠FK Csíkszereda
  3. ⁠Puskás Akadémia
  4. ⁠Ferencvárosi TC
  5. ⁠Partium Akadémia
  6. ⁠UTE Labdarúgó Akadémia
  7. ⁠Sepsi OSK
  8. ⁠Király SE
  9. ⁠NK Osijek
  10. ⁠FK DAC
  11. ⁠Szászrégeni Sportiskola
  12. ⁠Marosvásárhelyi SE

Tóth Ádám edző:Egy színvonalas nemzetközi tornán vettünk részt, ahol több neves ellenféllel játszottunk a hétvége során. A gyerekek előtt le a kalappal, végig kiegyensúlyozottan és jól futballoztak, aminek köszönhetően veretlenül hoztuk haza a IV. Partium Kupát Debrecenbe. Gratulálok az egész csapatnak, és köszönjük a nagyszerű szurkolóinknak, akik mindenhova elkísérik a sràcokat!

📷: Partium Akadémia