Remek meccsek várnak ránk – a 9. forduló elé

Ezen a szombaton 4 hazai és 1 idegenbeli mérkőzéssel folytatódnak a korosztályos bajnokságok. Emellett MLSZ tornán láthatjuk a kisebbeket is a pallagi edzőközpontban.

Városi rangadóval indul a nap, ugyanis a DEAC ellen lép pályára U12-es és U13-as gárdánk, majd igazi rangadó is vár ránk, hiszen U16-ban a listavezető Honvéd látogat Pallagra, de U14-ben is értékes győzelmet arathat csapatunk, ha a Győr ellen az utóbbi mérkőzéseken mutatott játékot láthatjuk.

Az U17-es és U19-es bajnokság a korosztályos válogatottak programja miatt szünetel ezen a héten.

A szombati program:
12:30 U16 | DVSC – Bp. Honvéd
11:00 U15 | DVSC – DVTK
13:00 U14 | Győri ETO FC – DVSC
09:00 U13 | DVSC – DEAC
09:00 U12 | DVSC – DEAC
MLSZ Kiemelt torna
13:00 U9, U10, U11 – (Békéscsaba, DVTK, DVSC, FTC)

Partneregyesületi torna volt vasárnap

November 3-án vasárnap rendeztük a szokásos U8-U9-es Partneregyesületi tornánkat, amellyen 10 csapat vett részt most, ebből kettő a hazai DVSC volt.
A DVSC, a DEAC és a DSI Debrecen csak U8-as játékosokkal vett részt a tornán.
A mérkőzéseket a műfüves csarnokban játszottuk, minden mérkőzés 20 perces volt és mindenkinek jutott 6 mérkőzés.

A gyerekek nagy elánnal vetették bele magukat a játékba. Minden mérkőzésen körvonalazódott, hogy milyen játékot szeretnénk játszani, olyan dolgok, amiket edzéseken gyakorolunk.
Látványos, szép játékot játszottunk, ahol a gyerekek odaadóan játszottak.
Le a kalappal előttük!

Gratulálunk a partnereinknek, köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, februárban újra találkozunk!

Galéria:

Kezdődnek a válogatott selejtezők

Európa-bajnoki selejtezőn szerepel novemberben az U17-es és U19-es magyar válogatott.
Az U17-es csapat Azerbajdzsánban lép pályára, ahol a házigazdág mellett Románia és Görögország lesz a mieink ellenfele. A magyar bő keretbe Balogh T. Márk és Sánta Milán kapott meghívót.

Mérkőzések:
2024.11.13. 11:00 (magyar idő szerint) Magyarország – Azerbajdzsán Tunari
2024.11.16. 11:00 (magyar idő szerint) Magyarország – Románia Buftea
2024.11.19. 11:00 (magyar idő szerint) Görögország – Magyarország Tunari

Az u19-esek Andorrában mérkőznek meg a házigazdák mellett Ciprussal és Németországgal. A DVSC keretéből Engedi Márk és Hornyák Csaba kapott meghívót a bő keretbe.

Mérkőzések (Centre d’Entrenament FAF Santa Coloma):
2024.11.12. 15:00 Ciprus-Magyarország
2024.11.15. 19:00 Magyarország-Andorra
2024.11.18. 19:00 Magyarország-Németország

A hazai döntetlenekért idegenbeli kupa-továbbjutás kárpótolt

Szomabton és varsárnap rendezték a korosztályos kupák 3. fordulóját, amelyekbe a DVSC is becsatlakozott. Az U16-osok a III. Kerület ellen léptek pályára a fővárosban, és szerezték meg a győzelmet, ugyan, csak hosszabbítás után. Az U17-es csapatunk Pakson vendégszerepelt, és egy kiélezett mérkőzésen, a második félidő elején szerzett góllal sikerült a továbbjutás. U19-es gárdánk vasárnap mérkőzött meg a BVB Akadémia budapesti fiókcsapatával, és 1-1-es félidő után magabiztos sikert könyvelhetett el.

A bajnoki mérkőzések már nem voltak ennyire fényesek, hiszen sem az U12-es, sem pedig az U13-as csapatunk nem tudott a Kisvárda fölé kerekedni, mindkét mérkőzés döntetlennel zárult. Szintén erre a sorsa jutottak az U15-ösök, akik Győrben léptek pályára. Ezen a mérkőzésen sem hirdettek győztest. Ellenben Szombathellyel, ahol az U14-es csapatunk egy gólgazdag mérkőzésen szenvedett verséget.

10.26. szombat
Országos Ifjúsági Kupa
U17 | Paksi FC – DVSC 0-1 (0-0)
DVSC:
Kachovetz – Pál, Kriszán (Rónai, 83.), Molnár B., Bartha (Tóth S., 70.), Di Mundo Antonio, Kovács T. (Bécsi, 78.), Máté Z. (Bubóczki, 46.), Kiss M. (Kiss B., 83.), Szakál, Csipak. Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Kovács T. (51.)
Garamvölgyi Péter:Egy nagyon kulturáltan és játékra törekvő csapat ellen sikerült elérnünk a továbbjutást. A meccs képét tekintve akár több gólos győzelmet is arathattunk volna, mert megvoltak a lehetőségeink, de azokat nem tudtuk gólokra váltani a nagyobb arányú győzelem érdekében. Gratulálok a csapatnak!

Országos Ifjúsági Kupa

U16 | III. Kerületi TVE – DVSC 2-3  hu. (1-0)
DVSC:
Elekes – Járomi, Albert, Kállai, Szűcs (Rafaelian, 82.), Varga Zs., Törő, Kovács P. (Kun, 82.), Viazovyk (Fórizs, 73.), Serucza, Barna (Panimacsenko, 46.). Vezetőedző: Joó Zsolt.
Gól: Varga Zs. (55.), Albert (58.), Fórizs (105.)
Joó Zsolt:Egy nagyon direkten és sok hosszú labdát alkalmazó ellenfél otthonába látogattunk, ahol ez első félidőben nem voltunk játékban elég hatékonyak, főleg a labda nélküli mozgások hiányoztak. A második félidőben feljavult a játékunk, sokat birtokoltuk a labdát, és meg is forditottuk az eredményt. Ennek ellenére az ellenfél sok kellemetlenséget okozott a kontra játékával, mivel az egyéni vedekezésünk nem volt elég hatékony. A játékosok  megtapasztalták pályafutásokban először a 2×15 perces hosszabítást, amibe nagy energiát tettek. Különböző játékfelfogás volt a két csapat közt, ami szoros, de számunkra véleményem szerint megérdemelt győzelmet hozott.
Gratulálok a csapatnak és a stábnak!

U15 | Győri ETO FC – DVSC 1-1 (1-1)
DVSC:
Bányai – Sándor K., Illés, Vig T. (File, 70.), Kis V., Tömöri, Bartuska (Bandics, 67.), Ruskó, Schwarcz (Vasas, 57.), Hermann, Varga Z. Vezetőedző: Szűcs János.
Gól: Vig T. (9.)
Szűcs János:Az 1. félidőben talán a hosszú utazás miatt tompán játszottunk, ellenfelünk többet tudta birtokolni a labdát, de a kapuk ritkán forogtak veszélyben. A 2. játékrészben egyértelműen az Illés fölé nőttünk, rengeteg ziccerünk volt, de a kapu előtt sajnos ma sem tudtunk magabiztosak lenni. Sokgólos győzelem helyett be kell érnünk az 1 ponttal.

U14 | Illés Akadémia – DVSC 3-2 (2-0)
DVSC:
Szerepi-Nagy – Mester T., Kovács Á., Szilágyi N. (Czencz, 60.), Kányássy (Papp M., 41.), Nagy B., Mezősi (Habi, 60.), Balogh T. A. (Cziránku, 3.), Szabados Páris, Balázs P., Grega (Vatai, 78.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Papp M. (50.), Balázs P. (70.)
Kolozsi Gergő:

U13 | DVSC – Várda LA 1-1
DVSC:
Szabó G. – Pásztor-Dobi, Tisza, Németh, Vaszilkó, Szilágyi Á., Nagy Z., Tatár, Sinka (Zimán, Kárándi, Korbély, Zsiga, Réti, Gajdos, Jenei). Vezetőedző: Madar Csaba.
Gól: Tisza (25.)
Madar Csaba: Egy jó iramú, és taktikailag is magas színvonalú mérkőzést játszottunk. Sajnos nem mi voltunk a mérkőzés nagyobb részében a kezdeményezők, ennek inkább lélektani okai vannak, mintsem technikai, vagy taktikai. Gratulálok mindkét csapat játékosainak!

U12 | DVSC – Várda LA 3-3
DVSC:
Máté B. – Nagy Z., Molnár, Szigeti, Magyar, Szilágyi B., Györfi, Orosz, Sörlei (Szemán, Török, Takács L., Varga L., Kulcsár, Derecskei). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Szilágyi B. (5.), Kulcsár (28.), Takács L. (71.)
Tóth Ádám:Sok egyéni hiba jellemezte a játékunkat, amiből több gólt is kaptunk. A sok kihagyott helyzet pedig csúnyán megbosszulta magát a mérkőzés legvégén. Nem vagyok elégedett a mai teljesítményünkkel, ettől sokkal többet várok el egyénileg, és csapat szinten is a játékosoktól a jövőben.

10.27. vasárnap
Országos Ifjúsági Kupa
U19 | BVB Akadémia – DVSC 1-3 (1-1)
DVSC:
Vámos (Szalóki, 66.) – Sánta, Zsolcai, Bodnár B., Lólé (Árva, 74.), Szabó M. (Gergely, 46.), Asztalos (Segal, 46.), Lovas, Lénárt, Regenyei, Ludmány. Vezetőedző: Kerekes Zsombor.
Gól: Zsolcai (42., 78.), Ludmány (92.)
Kerekes Zsombor: A mai világban minősíthetetlen pályán nem tudtunk minőségi focit játszani, emellett voltak szép támadásaink, és szép gólokat is szereztünk. Megérdemelten jutottunk tovább!

Négy játékosunk is meghívót kapott

Az U16-os magyar válogatott soron következő felkészülése október 27-31. között kerül megrendezésre. A csapat 29-én és 31-én Luxemburggal kétszer is megmérkőzik Telkiben. A DVSC Labdarúgó Akadémiáról négyen kaptak meghívót Kiss Máté, Varga Zsolt, Szakál Dénes és Vincze Tamás személyében.

Sikeres edzőtábort kívánunk!

Kezdődik az Országos Kupa – a 8. forduló elé

Ezen a hétvégén már a DVSC is csatlakozik a korosztályos Országos Kupa küzdelmeibe, melyben az U16-os, U17-es és U19-es csapatunk lesz érdekelt. A 3. fordulóban a legjobb 32 csapat verseng, amelyben szombaton Joó Zsolt U16-os gárdája a fővárosba látogat a III. Kerülethez, Garamvölgyi Péter U17-es fiai pedig Pakson vendégszerepelnek. Vasárnap a BVB Akadémia vendége lesz Kerekes Zsombor és U19-es alakulata.

A kupameccsek mellett bajnoki fordulók is megrendezésre kerülnek, melynek keretei közt Győrben lépnek pályára az U15-ösök, illetve Szombathelyen az U14-esek.

Hazai pályán is izgulhatunk mérkőzéseken, hiszen a Kisvárdát fogadja U12-es és U13-as csapatunk.

A legkisebbek közül ezen a hétvégén az ovisoknak lehet szurkolni, akik vasárnap fesztiváloznak majd a pallagi edzőközpontban.

10.26. szombat
Országos Ifjúsági Kupa
14:00 U17 | Paksi FC – DVSC
15:00 U16 | III. Kerületi TVE – DVSC

13:00 U15 | Győri ETO FC – DVSC
10:00 U14 | Illés Akadémia – DVSC
10:00 U13 | DVSC – Várda LA
10:00 U12 | DVSC – Várda LA

10.27. vasárnap
Országos Ifjúsági Kupa
14:00 U19 | BVB Akadémia – DVSC

09:00 DVSC Körzeti Óvodai Fesztivál

Egy pontot ért az utolsó perces gól

Pelles góljának köszönhetően bravúros pontmentést hajtott végre az U17-es csapat, amely hazai pályán fogadta a Puskás Akadémia gárdáját. Sok elpuskázott helyzet után a hazaiak csak a 89. percben tudták bevenni a vendégek kapuját, akik számára legalább annyi helyzet adódott az újabb gólszerzésre, mint a vendéglátóknak.

U16-os csapatunk Pécsett vendégszerepelt és a tabella, illetve a papírforma alapján meglepő vereséget szenvedett. Törő Milán ugyan kiegynlített még az első félidő végén, de az újabb bekapott gólra már nem tudtak válaszolni Joó Zsolt fiai, így a pécsiek megérdemelten tartották otthon a pontokat.

A tabellán elfoglalt helyezéseket nézve, szintén a DVSC felé billent a mérleg az U15-ös korosztályban, ahol a Honvéd ifjai voltak a vendégek Pallagon. Végül a felek egy igazságos, gólnélküli döntetlennel zártak, amellyel igazából senki sem lehetett elégedett.

U14-ben aztán érvényesült a papírforma, Kolozsi Gergő csapata rossz vendéglátónak bizonyult, hiszen fél tucat góllal terhelte a Vasas kapuját, amire csak fele annyi gól lett a válasz. A kezdeti nehézségek után talán ráérzett a csapat a nagypálya adta lehetőségekre.

Mezőkövesden járt U12-es és U13-as csapatunk, és ha már ott voltak, fociztak egy jót a hazaiakkal. Előbbi 5-0-val, utóbbi pedig 9-1-es sikerrel a zsebében térhetett haza.

10.19. szombat
U17 | DVSC – Puskás Akadémia 1-1 (0-1)
DVSC:
Balogh T. M. – Sánta, Asztalos, Pelles, Bartha (Pál, 79.), Di Mundo Antonio (Csipak, 65.), Veres (Kovács T., 46.), Tóth S. (Krizsán, 79.), Kiss M. (Molnár B., 37.), Kóka, Szakál. Vezetőedző: Garamvölgyi Péter.
Gól: Pelles (89.)
Garamvölgyi Péter:A saját játékunkat tekintve minden téren nagy különbség mutatkozott meg a két félidő között a második javára, melynek végén sikerült egyenlítenünk. A hibáinkat ki kell javítanunk, illetve a pozitív dolgainkat tovább kell erősítenünk a hatékonyság érdekében.

U16 | Pécsi MFC – DVSC 2-1 (1-1)
DVSC:
Varga N. – Kis K. (Járomi, 32.), Albert, Kállai, Panimacsenko (Fórizs, 46.), Varga Zs., Törő, Viazovyk (Rafaelian, 84.), Kovács P. (Varga Z., 72.), Serucza, Barna (Kun, 84.). Vezetőedző: Joó Zsolt.
Gól: Törő (45.)
Joó Zsolt:

U15 | DVSC – Bp. Honvéd MFA 0-0 (0-0)
DVSC:
Bányai – Kis V., Illés, Sándor K., Vig T. (Vasas, 78.), Ruskó, Kányássy (Szabó Gy., 41.), Bartuska, Schwarcz (File, 67.), Hermann, Tömöri. Vezetőedző: Szűcs János.
Szűcs János:Az első 25-30 percben látottakkal elégedett vagyok, aztán viszont sok hiba jellemezte a játékunkat. Mind a 2 csapatnak adódtak lehetőségei, reálisnak mondható az eredmény.

U14 | DVSC – Vasas 6-3 (4-2)
DVSC:
Szilágyi Zs. (Szerepi, 69.) – Papp M. (Salagean, 52.), Kovács, Mester, Szilágyi N. (Filep, 69.), Csorba (Cziránku, 41.), Balogh T. A., Szabdos Páris, Nagy B., Grega, Balázs P. (Póti, 69.). Vezetőedző: Kolozsi Gergő.
Gól: Balogh T. A. (6.), Szilágyi N. (14., 46.), Balázs P. (21., 26.), Cziránku (59.)
Kolozsi Gergő:Jó felfogásban léptünk pályára, bátran és kezdeményezően játszottunk, támadásban és a befejezéseknél jó döntéseket hoztunk. A kapott gólokat figyelmezetlenség előzte meg. Gratulálok a játékosoknak!

10.20. vasárnap
U13 | DVSC – Mezőkövesd 9-1
DVSC:
Szabó G. – Kárándi, Korbély, Gajdos, Tisza, Németh K., Jenei, Nagy Z., Szilágyi B. (Réti, Orosz, Csalánosi, Hajnal). Vezetőedző: Madar Csaba.
Gól: Szilágyi B. (4.), Tisza (10., 16., 42., 60., 80.), Jenei (17.), Orosz (22., 48.)
Madar Csaba: Kevésbé nagy ellenállású csapat ellen is jó felfogásban és mentalitással játszottak a gyerekek. Az idő is jó volt, így kellemes vasárnap délelőtti kikapcsolódásnak jó volt az összecsapás.

U12 | DVSC – Mezőkövesd 5-0
DVSC:
Mester D. – Lukács, Molnár M., Török, Coulibaly, Szigeti, Ferenczi, Varga L., Sörlei (Szemán, Nagy Z., Takács L., Magyar, Györfi, Kulcsár, Derecskei). Vezetőedző: Tóth Ádám.
Gól: Török (8.), Sörlei (47.), Takács L. (49., 50.), Ferenczi (57.)
Tóth Ádám: – A mérkőzés teljes egészében a mi akaratunk érvényesült. Rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, az átmeneteket pedig végig kontroll alatt tartottuk. Nagyon gyorsan támadtunk ma vissza, így szinte végig az történt, amit mi akartunk. Gratulálok a csapatnak!

Továbbra is megállják a helyüket csapataink az Interligában

Szerdán folytatódtak a cseh kezdeményezésű Interliga küzdelmei, amelyen idén a DVSC is képviseli magát.

Az előző fordulóban Tóth Ádám U12-es csapata a DVTK és a Lisen csapatát is legyőzte Miskolcon, most Győrben érek el hasonló eredményt a Petrzalka és a házigazda ETO legyőzésével.

A Madar Csaba iránytotta U13-asok az ezt megelőző játéknapon legyőzték a Lisen gárdáját, míg kikaptak a DVTK-től. Ezen a napon pedig legyőzték a Petrzalkát és kikaptak a Győrtől.

U12 |
DVSC – Petrzalka 5-0
DVSC – ETO FC Győr 3-1

Tóth Ádám edző: Az első mérkőzésen végig domináltunk egy zártan védekező szlovák csapat ellen. A Győr ellen viszont a fejlődésünk szempontjabol egy igazán jó találkozót hoztak össze a játékosok, rengeteg párharc és szép támadások jellemezték a találkozót. Kiegyenlített volt a mérkőzés végig, apróságok döntöttek a mi javunkra ma. Gratulálok a csapatnak a mai teljesítményért!

U13 |
DVSC – Petrzalka 5-3
ETO FC Győr – DVSC 10-1

Madar Csaba edző:Voltak biztató jelek arra, hogy jó úton járnak a gyerekek a fejlődésben. De az is bebizonyosodott, hogy jelenleg még nem reális a nagypályás játék ennek a korosztálynak.

A tizenkettedik partneregyesület

A DEAC, DSI Debrecen, BeStrong SC, Hajdúszoboszlói SE, Püspökladányi LE, Hajdúböszörményi TE, Józsa SE, Hajdúhadházi FK, Hajdúsámsoni TTISZE, Derecskei LSE, Fehérgyarmati Deák után sorrendben a 12., de összességében egyenrangú partneregyesületi szerződés megkötésére került sor ma a Nagyerdei Stadionban a DVSC Labdarúgó Akadémia és a Balkányi SE között, melyet a DVSC részéről Makray Balázs ügyvezető, illetve Obsitos Norbert, a balkányi klub elnöke hitelesített aláírásával.

Meccsdömping a héten – a 7. forduló elé

A heti program:

10.16. szerda
16:30 U19 | DVSC – Karcagi SE II. edzőmérkőzés
U13 | FC Petrzalka, DVSC, ETO FC (Inter Liga  – Győr)
U12 | FC Petrzalka, DVSC, ETO FC (Inter Liga  – Győr)

10.19. szombat
14:00 U17 | DVSC – Puskás Akadémia
10:00 U16 | Pécsi MFC – DVSC
12:00 U15 | DVSC – Bp. Honvéd
12:00 U14 | DVSC – Vasas
U11 | Kiemelt MLSZ torna
U10 | Kiemelt MLSZ torna
U9 | Kiemelt MLSZ torna
U8 | Régiós Bozsik Torna + Nyíradonyi torna
U7 | Régiós Bozsik Torna
U6 | Régiós Bozsik Torna

10.20. vasárnap
U13 | DVSC – Mezőkövesd
U12 | DVSC – Mezőkövesd

Nagykárolyi tornán jártak az U8-asok

Vasárnap korán reggel indult U8-as csapatunk a Cupa ARDEALUL elnevezésű tornára Nagykárolyba, Romániába.

A tornán három korosztályban vettünk részt:
U9-ben egy U8-as csapattal.
U8-ban egy U8-as csapattal.
U7-ben két U7-es csapattal.

A gyerekeknek ez volt az első közös külföldi tornájuk.

Nagyon fontosnak tartjuk ezeket a programokat, mivel sok tapasztalatot lehet gyűjteni a határon túli csapatok ellen. Így volt ez a mai nap folyamán is, hiszen az összes mérkőzésünket Romániai csapatok ellen játszhattuk.

A gyerekek az egész nap folyamán fegyelmezetten, és méltóképpen képviselték a DVSC-t és Magyarországot egyaránt!

Minden játékosunk önmagához képest igyekezett a legjobbat nyújtani, le a kalappal előttük. Nagyon elégedettek és büszkék vagyunk a srácokra!

Jól éreztük magunkat, köszönjük a meghívást és a vendéglátást a hazai Vitorul Nagykároly csapatának! Köszönjük a szülőknek a támogatást és türelmet!

Szuper közös nap volt újra!